Taekwondo: a kadétoknál még nem az eredmény a legfontosabb, de...

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.04. 17:51
Címkék
Három tizennégy évesünk indult a taekwondósok múlt heti kadét Európa-bajnokságán, de vajmi kevés sikerrel. Összmérlegük három vereség és egy győzelem, s igen gyors kiesés. A szövetség jelentős versenyzői múltú elnöke, Patakfalvy Miklós nem is titkolta csalódottságát: ő maga is többre számított a triótól, noha egyértelmű, ebben a korban még nem az eredmény az elsődleges.

Jancsó Kornél – utanpotlasssport.hu A koreai gyökerű küzdősport, a taekwondo 12-14 esztendős korosztályának legjobbjai az elmúlt héten 2018 legjelentősebb kadéteseményén, a 45 ország több mint fél ezer versenyzőjét felsorakoztató Európa-bajnokságon mérték fel tudásukat, s bizony, a mostani vizsgán a magyaroknak meglehetősen gyenge érdemjegy jutott. De hát nehéz is lenne szépeket mondani azok után, hogy ketten–Vince Máté (37 kg) és Kovács Marcell (61 kg)– már a nyitómeccsükön kikaptak, s a spanyolországi kontinensviadal színhelyére, Oropesa del Marba Európa-bajnokként érkező, Molnár Bendegúz (41 kg) is csak az első mérkőzését hozta, utána viszont nagyon sima vereséget szenvedve búcsúzott a viadaltól.Jancsó Kornél – utanpotlasssport.hu A koreai gyökerű küzdősport, a taekwondo 12-14 esztendős korosztályának legjobbjai az elmúlt héten 2018 legjelentősebb kadéteseményén, a 45 ország több mint fél ezer versenyzőjét felsorakoztató Európa-bajnokságon mérték fel tudásukat, s bizony, a mostani vizsgán a magyaroknak meglehetősen gyenge érdemjegy jutott. De hát nehéz is lenne szépeket mondani azok után, hogy ketten–Vince Máté (37 kg) és Kovács Marcell (61 kg)– már a nyitómeccsükön kikaptak, s a spanyolországi kontinensviadal színhelyére, Oropesa del Marba Európa-bajnokként érkező, Molnár Bendegúz (41 kg) is csak az első mérkőzését hozta, utána viszont nagyon sima vereséget szenvedve búcsúzott a viadaltól.

Vince Máté, Molnár Bendegúz és Kovács Marcell Néma Norberttel, a kadétok szakvezetőjével Forrás: wtftaekwondo.hu
Vince Máté, Molnár Bendegúz és Kovács Marcell Néma Norberttel, a kadétok szakvezetőjével Forrás: wtftaekwondo.hu

Vince Máté, Molnár Bendegúz és Kovács Marcell Néma Norberttel, a kadétok szakvezetőjével  •  Forrás: wtftaekwondo.hu

„Mátétól és Marcelltól nem remélhettünk bravúros szereplést, Bendegúzzal viszont úgy voltunk, hogy érmes lehet megint, s akár nyerhet is, ahogyan tavaly, Budapesten. Viszont a várakozásainkat visszafogta egy jelentős bizonytalansági tényező: nem tudtuk, mivel jár, mekkorát változtat az erőviszonyokon, hogy Bendegúz egy év alatt nem is egy, hanem mindjárt két súlycsoportot ugrott felfelé”- mondta el az Eb-ről hazatérve a hazai szövetség első embere.

Hozzátette, a derűlátást erősítette, hogy az idei Európa-bajnokság előtt jó két héttel a Horvát Openen Molnár remekelt, öt győzelmet aratva nyert új súlycsoportjában. A spanyolországi Eb-n is biztatóan kezdett, hiszen bemutatkozó meccsén egy olyan hollanddal csapott össze, aki magasabb is, erősebb is, hosszabb karú is volt nála, de Bendegúz kipontozta.

„Azt hittük ekkor, nagy baj nem érhet bennünket a folytatásban sem, aztán mégis csalatkoznunk kellett...” – mondta Patakfalvy Miklós, aki szerint a második mérkőzésén a magyar fiú egy roppant kemény szerb fiúval került szembe. „Bende bekapott pár nagyon erős ütést és rúgást, s bizony megijedt, elbizonytalanodott, támadásai lerövidültek, védekezése meggyengült. Így pedig nagyon simán kiverte őt a szerb, aki egyszerűen sok volt neki...”

Az elnök szerint tudomásul kell venni, hogy azért ezek a srácok még gyerekek.

„Bele kell érniük az újabb korosztályokba és súlycsoportokba, meg kell szokniuk a változó helyzeteket, körülményeket, amelyekhez alkalmazkodni kell tudni. Így ahhoz is, hogy mások fizikailag még előttük járnak, amivel itt és most szembesülniük kellett...” - jelentette ki.

Vagyis, tehetjük hozzá, Molnár Bendegúznak még bele kell erősödnie a súlycsoportjába, hogy azután – kétségtelen tehetségére alapozva - kellő kitartással, szorgalommal, a technika mellett erőnlétben is a legjobbak szintjére fejlődve visszataláljon a csúcsra. És akkor majd jönnek megint a sikerek is...

További korosztályos hírekTAEKWONDÓBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
6 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
6 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
6 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
7 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik