Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.huHatalmas csatában, de végül elvesztette első junior Grand Slam-mérkőzését Nagy Adrienn. A mindig elszántan harcoló 17 éves magyar teniszező most sem adta könnyen skalpját, 2 óra 17 perces mérkőzésen maradt alul orosz ellenfelével szemben.Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.huHatalmas csatában, de végül elvesztette első junior Grand Slam-mérkőzését Nagy Adrienn. A mindig elszántan harcoló 17 éves magyar teniszező most sem adta könnyen skalpját, 2 óra 17 perces mérkőzésen maradt alul orosz ellenfelével szemben.
Óriási csatában vesztette el első junior Grand Slam mérkőzését Nagy Adrienn • Fotó: Zádor Péter
„Nagyon jó érzések vannak bennem, a vereség ellenére sem vagyok csalódott, sőt! Adri nagyon jól játszott és óriási csatában maradt alul” – mondta honlapunknak a mérkőzés után Nagy Tamás a fiatal játékos édesapja s egyben edzője.
Az MTK versenyzőjének ellenfele, Jelina Avaneszjan ugyan a selejtezőkből érkezett, ám semmiképpen sem volt gyengébbnek tekinthető. Jelenlegi helyezése (44. a juniorok világrangsorában) ugyanis jobb, mint a magyar játékosé, ám a nevezés lezárásakor a 69. volt, ezért nem fért fel a főtáblára, még ha játéktudása alapján neki is megérdemelt helye lett volna a világ legjobbjai között. Az esélyek kiegyensúlyozott mérkőzést vetítettek előre, s ebben nem is kellett csalatkoznunk.
A két játékos végig fej-fej mellett haladt, s az első valamint a harmadik szettben is csupán egy break döntött az orosz játékos javára. A másodikat rövidítésben nyerte meg Nagy Adrienn,a végjátékotmagabiztosan irányítva, 7-3 arányban. Ez jó előjel volt a mindent eldöntő harmadik szettre nézve, ám épp fordítva alakult, az orosz játékosnyomban elment 3:0-ra. Amibe viszont a magyar nem nyugodott bele.
„Amikor Adri visszajött három-háromra, úgy éreztem meglesz a meccs – értékelte a találkozót Nagy Tamás – De az orosz lány is rákapcsolt, így végül nem sikerült fordítani. Kikaptunk, de nagyon Adri nagyon jól játszott, hatalmasat küzdött, az utolsó pontig nem adta fel. A pálya széléről világosan láttam, hogy a végére már minden porcikája fájt, de némán játszott tovább. Úgy gondolom, ha kemény borításon zajlik a mérkőzés, akkor a mi javunkra dől el, hiszen inkább Adrienn nyomott.”
Hogy mégis min múlott, arra a szakember azt mondta, a ziccereknéltöbbet hibázott. Rossz megoldásokat választott, az orosz lány pedig remekül kiszámította minden szándékát, mozdulatát. A mérkőzés során gyakran vették el egymás adogatását a játékosok, ám Nagy Tamás szerint nem ezen ment el a meccs, a leányok mezőnyében egyébként is ritka, hogy valaki igazi előnyt tudjon kovácsolni a szervájából.
A találkozóra Taróczy Balázs is kíváncsi volt, aki éppen itt, a Roland Garroson nyert először osztrák partnere Heinz Günthardt oldalán, 1981-ben. Ő csak annyit mondott az edző-apukának, hogy ezen az úton haladjanak tovább.
„Átestünk a tűzkeresztségen, büszke vagyok Adriennre, mert nagyon jól játszott. Egy kicsivel több szerencse jól jött volna, fontos pillanatokban néha ellenünk dolgozott Fortuna istenasszonya, de nem ezen múlott, hanem néhány apró hibán. Tanulni kell ezekből, s akkor a következő alkalommal már az első győzelem is meglehet” – értékelt Nagy Tamás.
A következő alkalom pedig nincs is olyan messze, hiszen a páros versenyben, Lenka Stara oldalán hétfőn ismét pályára lép az MTK 17 éves játékosa. Ami pedig az egyéni viadalokat illeti, szinte már itt is a következő Grand Slam, mégpedig Wimbledon. A gyors számítások szerint pedig az új világranglistán az 50. helyet fogja elfoglalni, azzal pedig ismét éppen biztosított lehet a juniorok közötti főtábla, ezúttal a rangos füves versenyen.A kihívásoknak, és nagy próbáknak tehát egyelőre se szeri se száma.
Nagy Adrienn a találkozó után gyorsan a masszőrök felé vette az útját, hogy a kimerítő csata után szakavatott kezek gyorsítsák felfrissülését.
"A döntő szettben a két vádlim és az egyik combom is begörcsölt, így akkor már próbáltam rövidíteni a játékokat– mesélte a fiatal teniszező. – Én is éreztem, hogy nagyon jól játszottam, s meg is tettem mindent a győzelemért. Az első szettben is lett volna lehetőségem a vezetés megszerzésére, de nem játszottam elég hosszan. Ha az akkor megvan, akkor minden másképp alakul a meccs.Sok néző volt, ami nagyon feldobott. A párosban ukránok ellen játszunk kedden, akik inkább egyesben jók, szerintem van esélyünk ellenük."
Francia nyílt teniszbajnokság.
Juniorok. Leányok. Első forduló:Jelina Avaneszjan (orosz)−Nagy Adrienn 6:4, 6:7 (3), 6:4.
További korosztályos hírekTENISZBENa sportági aloldalunkon.