A hazaiaknak igazából az elődöntő volt a döntő • Forrás: kecskemetiroplabdaclub.hu
A hazaiaknak igazából az elődöntő volt a döntő • Forrás: kecskemetiroplabdaclub.hu
A. A. –utanpotlassport.huA Pénzügyőr elleni aranymeccs harmadik játszmájában, 24:16-os állásnál egy ász döntötte el végleg a bajnokságot Kecskeméten a kecskemétiek javára az U19-es fiúbajnokság döntőjében. A hazaiak ezek után is tartották a ritmust, olyan körtáncba kezdtek, amelyet néptáncosok is megirigyeltek volna.
Mint Karagics Mátyás edző szavaiból kiderült, nem volt egyszerű eljutni az aranyig, még ha a finálé nem is sikeredett nehézre, hiszen játszmát sem veszített a csapata.
–Úgy kezdtük az évet, hogy megpróbáljuk megnyerni az ifjúsági bajnokságot, ismertük az erőviszonyokat – mondta a hazai szövetség utánpótlás oldalának. – Nagyon nehéz helyzetben voltunk, a felnőttcsapatban edző játékosok nem voltak velünk a teljes idényben, csak a tornákra engedték el őket. A serdülőcsapat játékosai is ritkábban voltak velünk, úgyhogy nem volt könnyű eljutni a döntőig.
Mint a szakember hozzátette, szerencsére az NB II-es szereplés segített együttesének, amely így sok mérkőzést játszhatott felnőttek, jó csapatok ellen, ezekkel pedig fel tudott készülni a hatos döntőre, ahová már jöttek a legjobbak. Szombaton a Kaposvárt két és félórás csatában sikerült csak legyőzni az elődöntőben. A tréner úgy érzi, igazából az volt a döntő.
–Azzal még azért nehezítették a dolgunkat, hogy az emelt szintű érettségit most, a hétvégén tartották meg – tette hozzá. – Igazából csak a mérkőzések előtt tudtam meg, ki az, aki tud jönni, ki az, aki nem.
Döntők
Fiúk: HÉP-Kecskeméti RC–Pénzügyőr SE 3:0 (22, 10, 16).
Lányok: Nyíregyháza–Békéscsabai RSE 3:1 (15, 20, -19, 21).
További korosztályos hírekRÖPLABDÁBANa sportági aloldalunkon.