Vízilabda: vasárnap rajtol a fiúbajnokság mindhárom utánpótlás-korosztályban

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2017.09.30. 11:59
Címkék
Vasárnap kezdődik mindhárom fiú utánpótlás-korosztályban (ifjúsági, serdülő, gyermek) a hazai bajnokság, amelyet a serdülők között az UVSE, az ifjúsági és gyermek kategóriában a KSI SE kezd címvédőként.

B. V.Alig zárult le vízilabdában az utánpótlás-világversenyek dömpingje, máris kezdődik a fiatalok versengése a hazai bajnokságban: mindhárom korosztályban (ifjúsági, serdülő, gyermek) vasárnap rendezik az első mérkőzéseket.B. V.Alig zárult le vízilabdában az utánpótlás-világversenyek dömpingje, máris kezdődik a fiatalok versengése a hazai bajnokságban: mindhárom korosztályban (ifjúsági, serdülő, gyermek) vasárnap rendezik az első mérkőzéseket.

Ráadásul mindjárt rangadóval kezdenek a pólósok, hiszen az UVSE együttesei a Vasast fogadják a Hajós Alfréd Sportuszodában. A serdülők között lehet igazán pikáns a párosítás, hiszen a 2016/17-es szezonban éppen ezen két együttes játszotta a finálét a négyes döntőben, parádés meccsen előbbi szerezte meg a bajnoki elsőséget.

Az UVSE tavasszal bajnoki címet szerző serdülőcsapata Forrás: uvse.hu
Az UVSE tavasszal bajnoki címet szerző serdülőcsapata Forrás: uvse.hu

Az UVSE bajnoki címet szerzett serdülőcsapata  •  Forrás: uvse.hu

A másik két korosztályban az utánpótlásban a KSI SE már-már hagyományosan uralkodó együttesei a címvédők, a sportiskolások Tatabányára látogatnak az első fordulóban, s minden alapjuk megvan arra, hogy győzelemmel nyissák az újabb érmek felé vezető útjukat.

Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan az ifjúságiak és serdülők között négyes döntő zárja le az évadot, míg a gyermekkorosztályban az alapszakasz után hirdetnek végeredményt.

Mindenképpen érdemes lesz figyelni mindhárom bajnokságra, hiszen részint ezen játékosok bizonyítottak és szereztek bronzérmet a máltai Európa-bajnokságon, részint pedig közülük kerülhetnek ki a jövő nyári eseményekre utazók.

A tavalyi serdülőbajnoki négyes döntőről készített kisfilmünk:

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
45 perce

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
1 órája

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
1 órája

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
1 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
1 órája

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik