A hónap műhelye: a KSI SE kajakosaié, kenusaié a félmilliós díj

Vágólapra másolva!
2017.06.21. 10:29
Címkék
Májusi kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően a KSI SE kajak-kenusai nyerték meg a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj, no meg a százezer forintos utalvány a MTK Budapest karatékáié lett.

Munkatársunktól Nem először, és az elmúlt évek remekelése alapján vélhetően nem is utoljára kapja meg a KSI SE kajak-kenu szakosztálya a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat. A 2014-es kiváló eredményei alapján a cselgáncsozókkal és az öttusázókkal közösen Az év műhelye elismeréssel is kitüntetett bázis fiataljai most májusi kiemelkedő teljesítményükkel érdemelték ki az újabb kitüntető címet.Munkatársunktól Nem először, és az elmúlt évek remekelése alapján vélhetően nem is utoljára kapja meg a KSI SE kajak-kenu szakosztálya a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat. A 2014-es kiváló eredményei alapján a cselgáncsozókkal és az öttusázókkal közösen Az év műhelye elismeréssel is kitüntetett bázis fiataljai most májusi kiemelkedő teljesítményükkel érdemelték ki az újabb kitüntető címet.

Nyari_ajanlo1
Nyari_ajanlo1

Varga Ádámra és a KSI-sek ismét megnyerték A hónap műhelye díjat  •  Forrás: MKKSZ

Noha a sportági szezon java még csak most következik, az már látszik, a nyári kajak-kenu világversenyek egyik sikerembere lehet a KSI SE tehetsége, Varga Ádám. A 17 éves kajakos egyesben és Nikodém Patrikkal párosban is győzött a Győrben rendezett maratoni országos bajnokságon. Az ifjúsági leány kajakpárosok között nyert a Kőhalmi Emese Boglárka, Bakó Olga duó, akárcsak az U15-ös fiúknál a Fejér Ádám, Hegyi Gábor Attila kettős. Az ob-n egyébként összességében is kitettek magukért az egyesület versenyzői, hiszen összesen huszonegyszer állhatott dobogóra KSI-egység.

A sportiskolások „lubickoltak” a Maty-éren rendezett korosztályos rangsorolón is: az ifjúsági világbajnok Gazsó Alida Dorka K–1 500 m-en győzött, míg a 2002-es, azaz az U18-as mezőnyben még igencsak kezdőnek számító Kőhalmi 1000 m-en ért révbe, Varga Ádám pedig 200, 500 és 1000 m-en is a legjobbnak bizonyult.

Szokás szerint az év ötödik kiírására is sok jelölés érkezett a sportszervezetektől, a szakemberektől és a sportkedvelőktől. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium a teljesítmények alapján döntötte el, melyik öt műhely kerüljön fel a szavazólapra. A helyezésekről a közönség és a kuratórium közösen határozott. A KSI SE mögé az MTK Budapest karatékái, a Kunszentmiklósi DVSE vívói, a Kőbányai SC úszói és a Budapest Honvéd öttusázói értek be. Az elismerés mellett a KSI-sek jutalma a Decathlon félmillió forintos sportszervásárlási utalványa.

A közönségszavazáson nagy csatát folytatott az MTK Budapest szakosztálya és a kunszentmiklósi vívóműhely, végül előbbi jött ki sikeresen a versenyfutásból, így a fővárosiaké lett a százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány.

A részletes eredményeket itt találja meg.

A sorozat folytatódik, így a június teljesítmények alapján július 5-ig lehet leadniezen a felületen a jelölést az egyéni sportágakat képviselő szakosztályokra, illetve a második negyed év legjobbjainak ítélt csapataira.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik