6 kérdés - 6 válasz: Németh Iván

Vágólapra másolva!
2006.09.05. 00:37
Címkék
A júliusi szombathelyi Európa-bajnokságon hat érmet nyertek a magyar birkózók, akik a vasárnap véget érő guatemalai világbajokságon is eredményesen szerepeltek. Igaz, a hat érmet nem sikerült megismételni (egy arany- és két bronz lett a termés), de a kötöttfogású 96 kilós Németh Ivánnál az Eb után a vb-n sem akadt jobb birkózó.
Németh Iván
Németh Iván
Németh Iván
Németh Iván
– Gratulálunk a győzelemhez. Milyen volt a verseny?
– A sorsolásnál szerencsém volt, mivel a könnyebb ágra kerültem, de így is meg kellett küzdenem az aranyért, ráadásul a döntőben az ukrán Oleg Krijoka ellen igencsak szenvedtem, végül sikerült győznöm.

– Számítottál az aranyéremre?
– A tavalyi vébén ötödik lettem, az idei pedig az utolsó évem a juniorok között, így mindenképpen szerettem volna kiugró eredményt elérni. Az Európa-bajnokság után úgy gondolkoztam, hogy illene itt is a dobogón végeznem, de nem reméltem, hogy aranyérmes lehetek.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a birkózással?
– Édesapám nagyon szereti ezt a sportot, folyamatosan vitt a versenyekre, aztán hatévesen lementem a Fradiba, és azóta, tehát tizenkét éve ott sportolok.

– Van példaképed?
– Az egyiptomi Karem Gaber.

– Jövőre a felnőttek között versenyzel. Milyen terveid vannak a következő évekre?
– Szeretnék a válogatott keret tagja lenni, és jó lenne, ha részt vehetnék az Európa- vagy a világbajnokságon. Mivel többször is edzünk közösen a felnőttekkel, így birkóztam már a lehetséges riválisokkal, Virág Lajossal és Kiss Balázzsal. Most még előttem járnak, de remélem, idővel ez változik.

– Jut időd a sport mellett a tanulásra vagy valamilyen hobbira?
– A focit nagyon szeretem, az idén is voltam két Fradi-meccsen, a másik kettőt a vébé miatt nem láttam. Emellett most kezdem a második évemet a Általános Vállalkozási Főiskolán. Igaz, az előző szemeszter a sok edzőtábor miatt nem sikerült hibátlanul, de nagy gondok nem voltak. A jövőben egyéni tanrend szerint szeretnék tanulni.
Legfrissebb hírek

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
9 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
11 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
54 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
57 perce

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik