Li Bin bravúros rajtja

2004.01.23. 21:27
Címkék
Franciaországban megkezdődött a kontinens közvetlen utánpótlásának egyik legjelentősebb eseménye, az ifjúsági Európa Top 12-bajnokság.
Az utóbbi években kialakult hagyományok alapján ezúttal is van mindkét mezőnyben, a fiúknál is, a lányoknál is magyar induló: a tavalyi nyolcadik Jakab Jánost az idén első helyen emelték ki a szervezők, míg a nyáron serdülő Eb-t nyerő Li Bin meghívottként szerepel az ifjúságiak mezőnyében. Az első nap a statisztikás Li Binnek sikerült jobban, aki annak ellenére, hogy a 12 fős mezőny 12. helyen rangsorolt versenyzője, három győzelemmel kezdett, megverte többek között az első helyen kiemelt cseh Vacenovskát! Jakabnak a cseh Palcek ellen csúszott be egy vereség, ám ezt a hátralévő két nap alatt lejátszandó további nyolc mérkőzésén még lesz alkalma feledtetni.Ifjúsági Európa Top 12-bajnokság, Le Creusot
Fiúk. Jakab–Jiang Pengfei (török) 4:1 (11, –8, 12, 10, 9), Jakab–Sevcsenko (orosz) 4:1 (9, 0, –10, 5, 4), Palcek (szlovák)–Jakab 4:2 (–9, 7, 8, –8, 7, 2). Lányok. Li Bin–Skov (dán) 4:0 (13, 9, 6, 8), Li Bin–Vacenovská (cseh) 4:3 (6, –6, –9, 8, 7, –12, 7), Li Bin–Kmotorková (cseh) 4:3 (–7, –7, 6, 8, 8, –8, 3)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
3 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
4 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
4 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
4 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
4 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
5 órája