Előszó az NSO Utánpótlás-aloldalához

2003.06.16. 11:41
Címkék
A Nemzeti Sport mindig is nagy teret szentelt a magyar utánpótlássport bemutatásának. E hagyomány méltó folytatásaként a Nemzeti Sport Online elindítja Utánpótlás-aloldalát, amely a legfrissebb eredményeken kívül portrékat, beszámolókat és egyéb írásokat közöl fiataljainkról, akik az egészséges életmód mellett tették le voksukat. Az oldal folyamatosan bővül, rövidesen partnereink között köszönthetjük az államilag támogatott programokat, szövetségeket és klubokat is. Az alábbiakban az aloldal főtámogatójának üdvözlő szavait olvashatják.Sokszor olvassuk és halljuk a következő mondatot: "A gyermekek a jövő nagy reménységei.” Ezt a megállapítást ugyanakkor ritkán kísérik olyan tettek, melyek alátámasztják támogatásuk bármilyen formáját. Remek és példaértékű kezdeményezésnek tartom azt, hogy ezen az oldalon naprakész információhoz juthatnak az olvasók az utánpótlás-sportolók eredményeiről, sikereiről. Így első lépésként óriási segítséget kapnak azok a sportolók, akik sokszor szabadidejüket áldozzák fel évtizedeken át a sportsikerekért. Gratulálunk a kezdeményezéshez!

Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária Rt. Igazgatóság elnöke
Farkas Ferenc, a ZTE Football Club Rt. Igazgatótanács tagja

www.nemzetisport.hu/utanpotlas

Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária Rt. Igazgatóság elnöke
Farkas Ferenc, a ZTE Football Club Rt. Igazgatótanács tagja

www.nemzetisport.hu/utanpotlas
Legfrissebb hírek

Megszületett az MBH kerékpárcsapatának második idei győzelme

Kerékpár
22 perce

Egy váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
43 perce

Sorsolás, gong, Bocskai! – minden készen áll Debrecenben a nemzetközi ökölvívótornára

Ökölvívás
1 órája

Kézilabda: Pénzes Laura is távozik a Zwickautól

Kézilabda
1 órája

A Cruzeiro elköszönt a korábbi brazil szövetségi kapitánytól

Minden más foci
1 órája

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2 órája

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2 órája

Nébald György maradt a Sport Állandó Választottbíróság elnöke

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik