Mint a búcsúban – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.12.12. 22:49

„Azért ússzuk délelőtt a döntőket, mert Tokióban is ilyen lesz az időrend.”

A mondat, amely a legtöbbször hagyta el Sós Csaba száját a kaposvári országos bajnokságon. Meg persze előtte is. Igaz, az ob előtt másféle nyilatkozatok is társultak ehhez az unalomig ismételt mondathoz.

Például ilyenek: „Sajnálom, hogy Lilu így döntött”, vagy „Nem lepett meg Katinka döntése, még azt is mondhatnám, hogy logikus a részéről.”

Hogy Szilágyi Liliána és Hosszú Katinka nem indul az ob-n, mi több, Szilágyi a tokiói olimpián sem fog, a kaposvári ob rajtja előtt kiderült. A verseny idején meg az, hogy Kapás Boglárka autoimmun pajzsmirigybetegséggel küzd, Cseh László nem találja a helyét a medencében és az uszodában sem nagyon, Kozma Dominik hőemelkedése miatt el sem indul(t) Kaposvárra, Bernek Péter félig mindenórás felesége mellett volt, Bohus Richárd csak kereste korábbi önmagát, a rendszerint jókedvű Rasovszky Kristóf meg az ob-n morcosabb külsőt öltött: „Sz...rul úszom, nincs miért mosolyogni.”

Volt itt, Kaposváron minden, mint a búcsúban.

Viszont a kapitány (is) állta a sarat. A sokadik hívásra is készséggel ismételte a mondatot: „Azért ússzuk délelőtt a döntőket, mert Tokióban is ilyen lesz az időrend.” És miközben kiszolgálta a sajtót, figyelt, ahogy szokott: árgus szemekkel. Mindenre és mindenkire.

Volt, hogy csak megveregette a vállát egy versenyzőnek („Jól van, fiam!), máskor egy szülőt nyugtatott meg, hogy nehezen ugyan, de össze lehet egyeztetni az élsportot és az egyetemi tanulmányokat („Ha a tudomány az árok partján nőne, a szamár is lelegelné!”), és az is előfordult, hogy csak mosolygott. Mosolyból ráadásul jutott minden napra, mert például Telegdy Ádám 100 háton, Kenderesi Tamás 200 pillangón, Kós Hubert 200 vegyesen, Németh Nándor 100 gyorson, no és persze Milák Kristóf 200 gyorson és 100 pillangón is remekelt – a sor még folytatható lenne. A lényeg, hogy ebben a „búcsúban” tényleg akadtak értékes portékák, olyan teljesítmények, amelyekre bátran lehet alapozni, amelyek láttán ennek a meglehetősen szürreális, nehéz és hányatott esztendőnek a végén is lehet pozitívan összegezni.

És lehet reménykedni abban, hogy Tokióban a kapitánynak jóval rövidebb mondatot kell majd ismételgetnie, az érmek utáni gratulációkra reagálva: „Köszönjük szépen!”

Akár délelőtt, akár délután.

Legfrissebb hírek

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
15 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
23 órája

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
2025.05.06. 23:52

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 23:31

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 00:27

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

Minek nevezzelek? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.05.02. 08:52

Fantasztikus négyes – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 08:56
Ezek is érdekelhetik