Úszó Eb: hatodik a női vegyes váltónk, a németek győztek

2012.05.27. 18:12
Címkék
A Debrecenben zajló úszó Európa-bajnokságon a hatodik helyen végzett a Verrasztó Evelyn, Sztankovics Anna, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka összeállításban versenyző női 4x100 m-es magyar vegyes váltó. Az aranyérem a németeké lett – Európa-bajnoki csúccsal –, akiket az olaszok és a svédek követtek.

Verrasztó kezdett a mieinknél háton, aki hetediknek fordult, majd ötödiknek váltott. A fiatal Sztankovics azonban mellen visszaesett a nyolcadik helyre, így annak is örültünk, hogy hetediknek adta át a képzeletbeli stafétát. Következett Jakabos pillangón, aki feljött a középmezőnyre, is kincstári optimizmussal reménykedhettünk egy bronzéremben.

Addigra ugyanis a német és az olasz váltó már olyan tetemes előnyre tett szert, amelyet lehetetlen volt behozniuk az üldözőknek. Nem is sikerült, a németek biztosan győztek, miként az olaszok második helyét sem fenyegette veszély. Sajnos Hosszú gyorson végül nem tudott érdemben beleszólni a bronzcsatába, a svédek nagyot hajráztak, így meg kellett elégedjünk a hatodik hellyel.

ÚSZÓ EB, DEBRECEN
NŐI 4x100 M-ES VEGYES VÁLTÓ, DÖNTŐ
1. Németország 3:58.43 p
2. Olaszország 4:01.92
3. Svédország 4:05.58
4. Izland 4:06.64
5. Spanyolország 4:06.78
6. Magyarország (Verrasztó Evelyn, Sztankovics Anna, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka) 4:07.19
7. Finnország 4:07.55
8. Törökország 4:07.56

 

Legfrissebb hírek

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
25 perce

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
29 perce

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

Minden más foci
32 perce

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
37 perce

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
46 perce

Vízilabda: „Jó a fiúkkal együtt dolgozni” – nagy örömet szereztek egri tanítványai Tóth Kálmánnak a Szolnok legyőzésével

Vízilabda
1 órája

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
1 órája

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
1 órája