Úszás: Risztov Éva hat arannyal, Cseh László kilenc éremmel zárt

2011.11.06. 16:40
Címkék
Minden idők egyik legszínvonalasabb egyetemi-főiskolai úszóbajnoksága zajlott vasárnap a Komjádi uszodában, mivel válogatott versenyzők sora vállalta a fellépést az általuk látogatott felsőoktatási intézmények csapataiban. Így rajtkőre állt többek között Cseh László (Budapesti Műszaki Egyetem), Gyurta Dániel (Budapesti Kommunikációs Főiskola), Biczó Bence (Pécsi Tudományegyetem), Risztov Éva (Debreceni Tudományegyetem), Takács Krisztián (Dunaújvárosi Főiskola), valamint a közelmúlt válogatottjai közül Bodor Richárd és Financsek Gábor (szintén pécsi színekben), továbbá az épekkel egy medencében vállalta a versenyzést a paralimpiai bajnok Sors Tamás.

A házigazdákat, azaz a rendező Budapesti Műszaki Egyetemet képviselő, a nyári Universiadén triplázó Cseh László valamennyi, a programban szereplő számban elindult, így összesen kilenc éremmel zárta a viadalt (öt arany, valamint két-két ezüst és bronzérem). Cseht az egyéni számok közül 50 gyorson előzte meg Takács Krisztián, 100 mellen pedig Gyurta Dániel, 100 pillangón ugyanakkor nagy csatában sikerült legyőznie Biczó Bencét (emellett nyert még 100 gyorson, 100 háton és 200 vegyesen is).

Érdekesség, hogy a 4x100 méteres vegyes váltóban a pécsi egyetem B-csapata diadalmaskodott úgy, hogy pillangóban náluk úszott Sors Tamás – Biczó az A-csapatba került –, megelőzve a Csehvel felálló BME-kvartettet.

A hölgyeknél Risztov Éva igazán kitett magáért: hat egyéni számban győzött, így az aranyérmek tekintetében ő lett a bajnokság legeredményesebbje.

A viadalt záró speciális számban – 10x50 méteres gyorsúszás – a Budapesti Corvinus Egyetem „megaváltója” győzött a pécsiek és a BME előtt.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
36 perce

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
41 perce

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
57 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
1 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
1 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
1 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
1 órája