Úszás: Risztov Éva is megúszta az olimpiai A-szintet

MTI MTIMTI MTI
2011.06.06. 12:41
Címkék
Risztov Éva is csatlakozott azokhoz a magyar úszókhoz, akik már a londoni ötkarikás játékok résztvevőinek tekinthetők, mivel teljesítették a jövő nyári szerepléshez a nemzetközi szövetség (FINA) által előírt időt, az úgynevezett olimpiai A-szintet.

A korábbi sokszoros vb- és Eb-érmes úszó, aki hosszú idő után két éve kezdte újra a versenyzést, de már nem az ötvenes medencében tempózók, hanem a nyílt vízi maratonisták mezőnyében, a minap régi terepén is kipróbálta magát – sikerrel: a május végi Szlovák Nagydíjon 800 méteren ért el londoni indulást jelentő időeredményt.

„A huszonhetedikei pozsonyi viadalon, amelyen a 2003-as 16:21.82 perces országos csúcsomat 16:13.00-ra javítva győztem ezerötszáz méteren, a másfél kilométer teljesítése után egy órával rajthoz álltam nyolcszázon is” - mondta hétfőn az MTI-nek Risztov, aki eddig magában tartotta ez utóbbi „titkát”. – A célba 8:32.07 perc alatt értem be, s mivel az olimpiai A-szint 8:33.84, mondhatom, ezzel Londonba úsztam magam.”

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola színeiben Vajda Tamás irányításával versenyző Risztov a két műfajt egyelőre párhuzamosan viszi. A jövő hét végére például egy olaszországi 10 kilométeres viadal van tervbe véve, utána pedig – Debrecenben – június 22. és 25. között következik az 50 m-es normál medencébe kiírt országos bajnokság, amelyen az 1500 és a 800 mellett 400 m gyorson is szerencsét próbál.

Az „ötvenméteresek” közül amúgy – az időrendben első Risztov Éva után – az elmúlt szombat-vasárnapi, barcelonai nemzetközi versenyen Kapás Boglárka, Biczó Bence, Cseh László, Kis Gergő és Verrasztó Dávid úszta meg az olimpiai A-szintet. Közülük Cseh és Verrasztó a legfrissebb FINA-világranglistán rögtön az élre került 400 m vegyesen: előbbinek nemcsak a katalán fővárosban, hanem a lajstromban is első helyet ért a 4:11.22 perces idő, míg utóbbi 4:11.71-gyel második. A férfi 1500 méteren Barcelonában 15:01.43 perces magyar csúccsal győztes Kis Gergő is nagyot lépett előre: ezzel az időeredménnyel a nemzetközi ranglistán jelenleg az ötödik.

Legfrissebb hírek

Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

Torna
9 perce

Brit F3: Molnár Martin az összetett dobogóért versenyez Barcelonában

Utánpótlássport
27 perce

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
38 perce

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

Egyéb egyéni
39 perce

Úton a labda a San Siróban: a Fradié volt az első helyzet és szöglet is a Mlian ellen

Európa-liga
42 perce

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
47 perce

Varga Ádám: Muszáj visszahoznom a régi formámat

Kajak-kenu
51 perce

Bánki József: Jó a Fradi kerete, ezt jelzi, hogy Arzani és Yusuf is csak a padon van

Európa-liga
1 órája