Tokió 2020: az ausztrálok dupláztak az evezősdöntőkben

2021.07.28. 04:12
null
Az ausztrálok férfi négyese a döntő után (Fotó: AFP)
Hat döntőt rendeztek az evezősöknél szerda reggel a tokiói olimpián. Egyedül az ausztráloknak sikerült duplázniuk, de egy-egy aranyérmet szereztek a románok, a hollandok, a franciák és a kínaiak is.

A nap első fináléjában a női kétpárevezősök mérték össze erejüket, a végén a román Nicoleta-Ancuta Bodnar és Simona Radis örülhetett, miután megszerezte hazája első tokiói aranyérmét Új-Zéland és Hollandia előtt.

A férfiaknál nagy csatában dőlt el az aranyérem sorsa, hiszen a franciák mindössze két tizedmásodperccel előzték meg a hollandokat. A bronzérem ebben a számban Kínába került.

A női négyeseknél Ausztrália aratott rajt-cél győzelmet, bár a hollandok azért erőteljesen szorongatták. Utóbbiak már a harmadik érmüket szerezték az addigi három finálé során, míg a dobogó harmadik fokára az írek állhattak fel.

Néhány perccel később a férfiak döntőjét követően is az ausztrálok örülhettek, pedig a végén a románok és az olaszok is alaposan megszorongatták őket, míg a táv nagy részében második helyen haladó britek a végén elfáradtak és a dobogóról is lecsúsztak.

Az ötödik döntőben aztán megtört a jég a hollandok számára is: két ezüst- és egy bronzérem után a férfi négypárevezősöknél aranyérmesek lettek. A táv első felében élen álló britek a második, az ausztrálok pedig a harmadik helyen végeztek.

A nap utolsó evezős fináléjában, a női négypárban a kínaiak zártak az élen, mégpedig meggyőző fölénnyel, hiszen több mint hat másodpercet vertek az ezüstérmes lengyelekre és a bronzérmes ausztrálokra.


TOKIÓ 2020
EVEZÉS, NŐI KÉTPÁR
1. Románia (Nicoleta-Ancuta Bodnar, Simona Radis) 6:41.03 perc
2. Új-Zéland +3.79 mp
3. Hollandia +4.70
4. Litvánia +6.41
5. Egyesült Államok +11.95
6. Kanada +12.16

FÉRFI KÉTPÁR
1. Franciaország (Hugo Boucheron, Matthieu Androdias) 6:00.33 perc
2. Hollandia +0.20 mp
3. Kína +3.30
4. Nagy-Britannia +6.15
5. Svájc +8.72
6. Lengyelország +8.84

NŐI NÉGYES
1. Ausztrália 6:15.37 perc
2. Hollandia +0.34 mp
3. Írország +5.09
4. Nagy-Britannia +6.15
5. Kína +9.76
6. Lengyelország +14.58

FÉRFI NÉGYES
1. Ausztrália 5:42.76 perc
2. Románia +0.37 mp
3. Olaszország +0.84
4. Nagy-Britannia +3.02
5. Egyesült Államok +6.09
6. Hollandia +8.05

FÉRFI NÉGYPÁR
1. Hollandia 5:32.03 perc
2. Nagy-Britannia +1.72 mp
3. Ausztrália +1.94
4. Lengyelország +2.24
5. Olaszország +5.26
6. Észtország +6.55

NŐI NÉGYPÁR
1. Kína 6:05.13 perc
2. Lengyelország +6.23 mp
3. Ausztrália +6.95
4. Olaszország +8.20
5. Németország +8.28
6. Hollandia +10.62

Legfrissebb hírek

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50