Tenisz: Murray több mint két év után ismét döntős ATP-viadalon

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.14. 10:58
null
Andy Murray szetthátrányból fordított (Fotó: AFP)
A volt világelső Andy Murray szetthátrányból fordítva megverte Reilly Opelkát a sydneyi kemény pályás tenisztorna férfi versenyében, így több mint két év után ismét döntőt játszhat ATP-viadalon. A nőknél Barbora Krejcíková hét meccslabdát hárítva búcsúztatta Anett Kontaveitet – írja az MTI.


A szabadkártyával induló Murray, aki jelenleg 135. a világranglistán, legutóbb 2019 októberében szerepelt fináléban, akkor meg is nyerte az antwerpeni tornát.

Az évek óta csípősérüléssel bajlódó skót játékos hónapok óta úgy nyilatkozik, hogy hamarosan ismét jó eredményeket fog elérni, és ezen a héten bizonyítást is nyertek a szavai, remek teljesítménnyel menetelt a legjobb négyig.

Bár az első szettet amerikai riválisa nyerte pénteken rövidítésben, Murray a folytatásban is nyomás alá helyezte Opelka szervajátékait – mindig is jól játszott a nagy adogatók ellen –, és ennek meg is lett az eredménye egy-egy brék formájában.

Murray pályafutása 47. tornagyőzelmére tör a szombati fináléban, amelyben az első helyen kiemelt Aszlan Karacev lesz az ellenfele. A tavalyi Australian Openen elődöntős orosz játékos pénteken 3 óra 7 perces csatában verte a harmadikként rangsorolt brit Daniel Evanst úgy, hogy a második szett rövidítésében három meccslabdát elpuskázott.

A nőknél a Roland Garros-győztes cseh Krejcíková nagyon gyengén kezdett az észt Kontaveit ellen, de a 6:0-ra elvesztett első szett után magára talált és kiharcolta a döntő játszmát. Ebben 5:6-nál három mérkőzéslabdát is hárított, majd a rövidítésben további négyet, és 2 óra 32 perc után fogadhatta ellenfele gratulációját.

A szombati döntőben a spanyol Paula Badosa lesz Krejcíková riválisa.

ATP 250-ES TORNA, ADELAIDE

A nyolcaddöntőben Fucsovics Mártont búcsúztató Corentin Moutet kiesett a négy között az adelaide-i, 494 ezer dollár (156 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornán.

A selejtezőből indult francia játékos – aki 115. a világranglistán – az elődöntőben sima vereséget szenvedett honfitársától, Arthur Rinderknechtől.

A másik ágon a negyedik kiemelt Marin Cilic döntő szett rövidítésben kapott ki a hazai pályán szabadkártyával szereplő Thanasi Kokkinakistól, aki 145. a világranglistán. A görög származású közönségkedvenc csak a hetedik meccslabdáját értékesítette, s közben horvát riválisának is volt kettő.

ATP-TORNA, SYDNEY (521 ezer dollár összdíjazás, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Murray (brit)–Opelka (amerikai, 4.) 6:7 (6–8), 6:4, 6:4)
Karacev (orosz, 1.)–Evans (brit, 3.) 6:3, 6:7 (13–15), 6:3

WTA-TORNA, SYDNEY (704 ezer dollár összdíjazás, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Krejcíková (cseh, 3.)–Kontaveit (észt, 4.) 0:6, 6:4, 7:6 (14–12)
Badosa (spanyol, 5.)–Kaszatkina (orosz) 6:2, 6:2

ATP 250-ES TORNA, ADELAIDE (493 875 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Kokkinakis (ausztrál)–Cilic (horvát, 4.) 6:2, 3:6, 7:6 (12–10)
Rinderknech (francia)–Moutet (francia) 6:1, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik