Roger Federer: Túl passzívan játszottam

Vágólapra másolva!
2010.03.17. 08:47
null
Bagdatisz élete mérkőzését játszotta, Federer már Miamira összpontosít (Fotó: Reuters)
Címkék
A 27. helyen kiemelt ciprusi Markosz Bagdatisz három játszmában legyőzte a világelső Roger Federert az Indian Wellsben zajló ATP-tenisztorna harmadik fordulójában. Az első helyen kiemelt svájci klasszis a megnyert első játszma után kapott ki.

„Tisztességes mérkőzés volt, de rossz időben hibás döntéseket hoztam egyes szituációkban, amik a vereségemhez vezettek – nyilatkozta a találkozót követően Federer. – Túl passzívan játszottam, de ez nem egy olyan valami, amin menetközben gyökeresen változtatni lehetne. Remélem, hogy Miamiban majd többet kihozok a tornából."

„Karrierem győzelmét arattam – nyilatkozta a 24 éves Bagdatisz –, azt gondolom, ez mindet elmond. Nem tudom azt mondani, hogy nem vagyok boldog, érzelmileg nagyon megérintett ez a siker. Sok nagy csatát vesztettem el topjátékosok ellen, így megkönnyebbülést jelent, hogy két év után ismét ilyen fantasztikus pillanatot élhetek át, amit egy ilyen győzelem jelent. Ez egy nagy pillanat most számomra, próbálom kiélvezni, és a lehető legtöbbet kihozni belőle a folytatásban. Roger szerintem a szokottnál agresszívabban játszott, kapkodott, ideges volt, ami nem jellemző rá. Emiatt aztán sok labdát szalasztott el. Én viszont nyugodtabb tudtam lenni nála, ez volt a sikerem egyik záloga."

A két játékos eddig hat alkalommal találkozott egymással – legnagyobb csatájuk a 2006-os Australian Open fináléja volt –, mindannyiszor a svájci világelső nyert. A ciprusi a lejátszott tizenhét szettből mindössze kettőt tudott megnyerni, az egyiket 7:5-re, a másikat 7:6-ra. Négy találkozót viszont úgy nyert meg Federer, hogy Bagdatisznak játszmát sem sikerült fognia. És bizony voltak nagyon egyértelműen záródó szettek is, amelyben a ciprusinak egy, legfeljebb két játék adatott meg, egy alkalommal viszont lenullázódott.

Nem hiába mondta a mostani, hetedik összecsapás végén: „a hét az én szerencseszámom".

ATP 1000-ES TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS (3 645 000, kemény pálya)

EGYES, 3. FORDULÓ
Bagdatisz (ciprusi, 27.)–Federer (svájci, 1.) 5:7, 7:5, 7:6
Robredo (spanyol, 18.)–Szela (izraeli) 6:3, 6:0
Melzer (osztrák, 22.)–Greul (német) Greul feladta
Roddick (amerikai, 7.)–De Bakker (holland) 6:3, 6:4
Murray (brit, 4.)–Russell (amerikai) 6:3, 7:5
Almagro (spanyol)–Blake (amerikai) 6:4, 3:6, 6:3
Tsonga (francia, 9.)–Montanés (spanyol, 24.) 4:6, 6:3, 6:3
Söderling (svéd, 6.)–F. López (spanyol, 28.) 7:6, 6:4
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Bagdatisz (ciprusi, 27.)–Robredo (spanyol, 18.)
Melzer (osztrák, 22.)–Roddick (amerikai, 7.)
Murray (brit, 4.)–Almagro (spanyol)
Tsonga (francia, 9.)–Söderling (svéd, 6.)
Troicki (szerb, 29.)–Berdych (cseh, 19.)
Isner (amerikai, 15.)–Nadal (spanyol, 3.)
García-López (spanyol)–Mónaco (argentin, 21.)
Dabul (argentin)–Djokovics (szerb, 2.)

 

Legfrissebb hírek

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

Kajak-kenu
47 perce

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
50 perce

Vitális Milán: A Slovan ellen szereztem már hasonló gólt

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosárválogatott: tortúra Észak-Macedónia felé

Kosárlabda
1 órája

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
1 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik