Czink könnyed győzelemmel jutott tovább - videó

SZURDI ISTVÁN JELENTI PÁRIZSBÓLSZURDI ISTVÁN JELENTI PÁRIZSBÓL
Vágólapra másolva!
2012.05.29. 16:56
null
Czink Melinda a következő körben Arn Gréta legyőzőjével találkozik (Fotó: Reuters, archív)
Címkék
Lesz magyar játékos a Roland Garros női egyesének második fordulójában, ugyanis Czink Melinda 6:1, 6:2-re legyőzte a nyitó körben a brit Anne Keothavongot.

Az elmúlt napokban látott lazaság és felszabadultság a sok várakozás után sem szállt el Czink Melindából, aki koncentráltan lépett pályára a brit Anne Keothavong ellen. És nem is hagyta magát kizökkenteni, ami ezúttal elég is volt a győzelemhez.

Titkon még Arn Gréta veresége után is reménykedtünk abban, hogy legalább egy magyar lesz a második fordulóban, de arra nem számítottunk, hogy Czink 16 perc után már 5:0-ra vezet. Az 5:0-ból pedig csakhamar 6:1 lett.

Hiába áll a magyar a világranglista 116., ellenfele pedig a 81. pozíciójában, ezúttal úgy tűnt, mintha legalább százhelynyi különbség lenne köztük – Czink javára. Bár a kék-sárga dresszben virító brit egy-egy labdamenet erejéig tudott villantani a tudásából, tartani legfeljebb attól lehetett, hogy Czink valahogyan önmagát veri meg. Ez is csupán a szokásos „Jaj, csak nehogy baj legyen!" felfogás miatt volt bennünk, mert ilyesmire utaló jel nem mutatkozott.

Czink 1:1 után a második szettben is brékelőnybe került, és csakhamar elhallgattatta a még 3:2-es magyar vezetésnél is hangos„Come on!"-okkal támadó ellenfelet és közönségét. Végül 62 percig tartott mindössze a mérkőzés, és Czink simán, 6:1, 6:2-vel bejutott a legjobb 64 közé, ahol az Arnt felülmúló Anasztaszija Pavljucsenkovával játszik majd.

„Csak látszólag volt könnyű a meccs, végig oda kellett figyelnem, nehogy kicsit kiengedjek, mert akkor az ellenfelem azonnal erőre kapott volna" – mondta röviden Czink a Nemzeti Sportnak a találkozó után.

A MECCS UTOLSÓ JÁTÉKA

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS
(18 718 000 euró, salak)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Czink (magyar)–Keothavong (brit) 6:1, 6:2
KORÁBBAN
Pavljucsenkova (orosz, 22.)–Arn (magyar) 6:4, 6:4
Legfrissebb hírek

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
15 perce

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
8 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
8 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
8 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
9 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
9 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
10 órája
Ezek is érdekelhetik