A salak királya visszaült trónjára

Vágólapra másolva!
2010.06.06. 17:46
null
Nadal ötödször kerülhetett intim viszonyba a Roland Garros-trófeával (Fotó: Action Images)
Rafael Nadal 6:4, 6:2, 6:4-re nyert Robin Söderling ellen a Roland Garros férfi egyesének döntőjében, így ötödször is megnyerte a párizsi Grand Slam-tornát. A spanyol játékos sikere azt is jelenti, hogy hétfőtől ismét ő vezeti a világranglistát.

Tavaly Nadalt a nyolcaddöntőben ugyebár Söderling búcsúztatta, így most pompás lehetőség nyílt a spanyol előtt a visszavágásra.

Mindketten magabiztos játékkal kezdték a mérkőzést, az első bréklehetőség Söderling előtt adódott, de nem tudott élni vele. Nem úgy Nadal, aki 2:2-nél elvette ellenfele adogatását: a svéd úgy érezte, hogy a spanyol ütése után a pályán kívül landol a labda. Rosszul érezte.

Ez pedig – mint utóbb kiderült – az első játszmába került, mivel Nadal végigvitte előnyét. Már 5:3-nál három szettlabdája volt, ám ekkor Söderling még visszakapaszkodott, a következő játék azonban már Nadalé lett. (6:4)

 

NADAL A LEGJOBBJÁT NYÚJTOTTA 
Rafael Nadal: – Érzelmi szempontból ez pályafutásom eddigi csúcsa. Gratulálok Robinnak az utóbbi két évben itt mutatott fantasztikus teljesítményéért. Sajnálom, de ma a legjobbamat nyújtottam ellene, ha nem így lett volna, lehetetlen lett volna legyőzni.
Robin Söderling: – Jövőre visszatérek. Talán harmadszor már szerencsésebb leszek.

A játék képe a folytatásban sem változott, Söderling támadott, de hiába próbálta „leütni" a pályáról Nadalt, ez nem bizonyult könnyű feladatnak. A spanyol nemcsak kellemetlen pörgetéseivel okozott gondot ellenfelének, hanem azzal is, hogy szokásához híven többször visszaadta a visszaadhatatlant is.

Talán másképp alakult volna a második játszma, ha Söderling 1:0-s vezetésénél ki tudja használni valamelyik bréklabdáját. Nem tudta, 2:2 után pedig játékot sem nyert, így 6:2-vel ez a felvonás is Nadalé lett.

A hullámvölgybe kerülő Söderling a harmadik szett elején rögtön elbukta a szerváját, és csak 2:0-nál, sorozatban elvesztett hét játék után tudott ismét gémet nyerni. Túl későn tért azonban magához, Nadal jól sáfárkodott brékelőnyével, így pályafutása során megszerezte ötödik Roland Garros-elsőségét, hetedik Grand Slam-trófeáját.

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS
(16 807 400 euró, salak) 
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Nadal (spanyol, 2.)–Söderling (svéd, 5.) 6:4, 6:2, 6:4
STATISZTIKA 
Első adogatás 51/91=56 % 69/90=77 %
Ász 7 7
Kettős hiba 4 1
Ki nem kényszerített hiba 45 16
Első adogatásból megnyert pont 33/51=65 % 51/69=74 %
Második adogatásból megnyert pont 22/36=61 % 13/20=65 %
Nyerő ütés 32 28
Fogadóként nyert pont 26/90=29 % 36/91=40 %
Megnyert brékpont 0/8=0 % 4/12=33 %
Hálónál nyert pontok 14/20=70 % 4/8=50 %
Összesen megnyert pont 81 100
Leggyorsabb adogatás 229 km/ó 197 km/ó
1.adogatások átlagsebessége 204 km/ó 179 km/ó
2. adogatások átlagsebessége 171 km/ó 143 km/ó
A mérkőzés időtartama: 138 perc (55, 39, 44)
  
NADAL ÚTJA A DIADALIG 
1. forduló: Mina (francia) 6:2, 6:2, 6:2
2. forduló: Zeballos (argentin) 6:2, 6:2, 6:3
3. forduló: Hewitt (ausztrál, 28.) 6:3, 6:4, 6:3
Nyolcaddöntő: Bellucci (brazil, 24.) 6:2, 7:5, 6:4
Negyeddöntő: Almagro (spanyol, 19.) 7:6 (7–2), 7:6 (7–3), 6:4
Elődöntő: Melzer (osztrák, 22.) 6:2, 6:3, 7:6 (8–6)
Döntő: Söderling (svéd, 5.) 6:4, 6:2, 6:4
AZ UTÓBBI TÍZ ÉV GYŐZTESEI 
  GYŐZTES DÖNTŐS
2001 Gustavo Kuerten (brazil) Álex Corretja (spanyol)
2002 Albert Costa (spanyol) Juan Carlos Ferrero (spanyol)
2003 Ferrero Martin Verkerk (holland)
2004 Gastón Gaudio (argentin) Guillermo Coria (argentin)
2005 Rafael Nadal (spanyol) Mariano Puerta (argentin)
2006 Nadal Roger Federer (svájci)
2007 Nadal Federer
2008 Nadal Federer
2009 Federer Robin Söderling (svéd)
2010 Nadal Söderling
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik