Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Vágólapra másolva!
2025.07.08. 20:33
null
Kialakult az első elődöntő párosítása a wimbledoni Grand Slam-torna férfi és női egyesének küzdelmeiben: a férfiaknál a tavaly és tavalyelőtt is bajnok Carlos Alcaraz az ötödik kiemelt Taylor Fritzcel játszik majd, míg a nőknél a világelső Arina Szabalenka találkozik az első wimbledoni döntőjére készülő Amanda Anisimovával.

Az Australian Open kétszeres és a US Open egyszeres bajnoka, Arina Szabalenka nem kezdett jól, hiszen első két adogatójátékát elvesztette, így a német Laura Siegemund már 3:0-ra is meglépett, és ugyan a fehérorosz klasszis ezután az egyik brékhátrányt eltüntette, de 6:4-re ezzel együtt is elvesztette az első felvonást. A második szettre nagyot javult Szabalenka játéka, főleg fogadóként, hiszen háromszor is brékelte ellenfelét, és 6:2-vel egyenlített. A harmadik felvonásban azonban úgy tűnt, Szabalenkának nem lesz alkalma arra, hogy harmadszor is megkíséreljen döntőbe jutni Wimbledonban – eddigi két próbálkozása nem hozott eredményt –:  4:3-ig ugyanis Siegemund volt előnyben, de a folytatásban már nem nyert több játékot, így végül a majdnem háromórás összecsapás végén Szabalenka örülhetett. A fehérorosz 2021 és 2023 után játszhat ismét elődöntőt a füves pályás Grand Slam-tornán.

Ellenfele Amanda Anisimova lesz, aki a harmadik fordulóban Gálfi Dalmát búcsúztatta. A 13. helyen kiemelt amerikai ezúttal egy sima és egy roppant szoros szettben búcsúztatta az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát, s pályafutása során első alkalommal készülhet elődöntőre a londoni GS-tornán.

A férfiaknál az ötödikként rangsorolt Taylor Fritz jutott elsőként a négy közé azzal, hogy négy játszmában győzött a nap másik amerikai–orosz párharcában Karen Hacsanov felett.

A honfitársához, Anisimovához hasonlóan az első wimbledoni elődöntőjére készülő Fritz ellenfele a legutóbbi két év bajnoka, Carlos Alcaraz lesz, aki sorozatban huszadik mérkőzését nyerte meg a füves pályás Grand Slam-viadalon, amikor három rendkívül sima játszmában felülmúlta a hazai közönség előtt szereplő Cameron Norrie-t. A második helyen kiemelt spanyol kiválóság gyakorlatilag semmi esélyt nem adott a 29 éves britnek: Alcaraz 13 ászt ütött – első szerváinak átlagsebessége meghaladta a 200 kilométeres óránkénti sebességet, s ezeknek 89 százalékából pontot is hozott, az első két játszmában kétszer, a harmadikban egyszer vette el ellenfele adogatójátékát, és viszonylag gyorsan, 101 perc alatt le is zárta a meccset.

 

WIMBLEDON, LONDON (53 550 000 font, fű)
FÉRFI EGYES
ELŐDÖNTŐ 
Fritz (amerikai, 5.)–Hacsanov (orosz, 17.) 6:3, 6:4, 1:6, 7:6 (7–4)
Alcaraz (spanyol, 2.)–Norrie (brit) 6:2, 6:3, 6:3
NŐI EGYES
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Siegemund (német) 4:6, 6:2, 6:4
Anisimova (amerikai, 13.)–Pavljucsenkova (orosz) 6:1, 7:6 (11–9)

 

Legfrissebb hírek

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
5 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
2025.07.07. 22:10

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.07. 19:12

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:30

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:01

Babos Tímea olimpiai bajnok társával továbbjutott vegyes párosban

Tenisz
2025.07.06. 19:45

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13
Ezek is érdekelhetik