Wimbledon: Ferrer könnyedén legyőzte Del Potrót

2012.07.03. 15:45
Címkék
Az Angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében a 7. helyen kiemelt spanyol David Ferrer három szettben legyőzte az argentin Juan Martín del Potrót, így bejutott a negyeddöntőbe, ahol a hazai Andy Murray lesz az ellenfele.

A két top 10-es teniszező korábban hatszor csapott össze egymással, ezeken négyszer Ferrer örülhetett, köztük az eddigi legfontosabb találkozón, a 2011-es Davis-kupa döntőjében, ahol öt szettben diadalmaskodott, és végül a spanyolok ültek fel a trónra.

Bár az első játékban Del Potrónak összesen négy bréklabdája volt Ferrer adogatásánál, élni egyikkel sem tudott, nem úgy a spanyol 2:1-es vezetését követően az argentin szervájánál, így 3:1-es előnyre tett szert, és mivel ezt követően mindegyik szervajátékát hozta, 6:3-ra behúzta az első játszmát.

Ferrer aztán a második szett maratoni ötödik játékában ismét elvette az argentin adogatását, majd 4:2-t követően megint lebrékelte Del Potrót, így 5:2-nél a szett megnyeréséért adogatott – sikerrel.

A harmadik felvonásban 3:3-nál jött el a spanyol brék ideje, majd 5:3-nál ismét csak Ferrer fogadósikerét láthatták a nézők, így végül három simább szettben bejutott a nyolc közé.

A német Philipp Kohlschreiber Ferrerhez hasonlóan háromszettes mérkőzésen nyert – az amerikai Brian Baker bánatára.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Ferrer (spanyol, 7.)–Del Potro (argentin, 9.) 6:3, 6:2, 6:3
Kohlschreiber (német, 27.)–B. Baker (amerikai) 6:1, 7:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Május 7-én Dohában rajtol a jövő évi Gyémánt Liga

Atlétika
8 perce

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
1 órája

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
1 órája

Bomba meglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
2 órája

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
2 órája

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
3 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
3 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
3 órája