Tenisz: Balázs Attila jobb folytatást vár ellenfelétől

2012.07.26. 08:21
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, Balázs Attila 3:0-s vezetésénél eső miatt félbeszakadt a Philipp Kohlschreiber elleni mérkőzés. A magyar játékos elmondta, egyértelműen jobb folytatást vár ellenfelétől.

„Sok következtetést nem lehet levonni az eredményből, bár örülök, hogy én vezetek három nullára és nem ő. Rossz körülmények között kezdődött a meccs, szerintem ezért is jöttek a kettős hibák – utalt Balázs Attila arra, hogy ellenfele egyetlen adogatójáték alatt háromszor is megkímélte a szervafogadástól. – Csütörtökön biztosan jobban fog kezdeni, nekem pedig továbbra is úgy kell koncentrálnom, mint eddig. Jól éreztem magam a pályán, megszoktam a center légkörét. Nem félek attól, hogy nem tudok aludni az éjszaka – szükségem is van a pihenésre, mert ha csütörtökön nyerek, utána negyeddöntőt is kell játszanom."

Balázs Attila önbizalmának nem tett rosszat a részeredmény, ha már ennyire előre is tud gondolkodni. Az egy nap csúszás mindenesetre neki kedvez, hiszen Kohlschreibernek szombaton már a londoni olimpián kellene játszania. Ha Balázs valahogy túljut rajta, akkor sem lesz könnyű dolga, a negyeddöntőben ugyanis Lukas Rosol (97.) vár rá, aki Wimbledonban óriási meglepetésre kiejtette Rafael Nadalt.

 

Legfrissebb hírek

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
24 perce

Elkezdődött a Paraguay–Franciaország mérkőzés!

Foci vb 2026
37 perce

Hegedűs 70 méteres gólja ellenére kikapott a Csíkszereda

Minden más foci
41 perce

„Diktátor” Mbappé és mosolygós paraguayi hölgyek a lelátón

Foci vb 2026
46 perce

Amerikai előjáték a meccs előtt; avagy alapításának 250 éves évfordulóját ünnepli a társrendező

Foci vb 2026
50 perce

Vb 2026, nyolcaddöntő: Paraguay–Franciaország 0–0

Foci vb 2026
50 perce

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
54 perce

„Mi voltunk a jobb csapat!” – a kanadai kapitány érzelmes interjút adott a vb-búcsú után

Foci vb 2026
57 perce
Ezek is érdekelhetik