Tenisz: Nadalnak felkavarodott a gyomra, ezért kért szünetet Fish ellen

2011.11.21. 09:20
Címkék
Mint beszámoltunk róla, Rafael Nadal három játszmában győzött Mardy Fish ellen tegnap a londoni ATP-vb-n, de a spanyol játékos a harmadik szettben szünetet kért. A korábbi világelső elmondta, felkavarodott a gyomra, de nincs nagyobb baja.

„Kínszenvedés volt a meccs, de szerencsére győztem. A második játszma végén fájni kezdett a gyomrom, és a harmadik szett elejére még rosszabbá vált az állapotom. Voltak pillanatok, amikor nem tudtam megfelelően koncentrálni a mérkőzésre, úgy éreztem magam, mintha tengeribeteg lennék. Tényleg rosszul voltam, két játék után felkavarodott a gyomrom” – nyilatkozta Rafael Nadal.

„Ha ez a pályán kívül történik velem, nem lett volna semmi gond, de versenyzés közben egy kicsit bonyolultabbá teszi a helyzetet” – tette hozzá a spanyol játékos, utalva rá, hogy folytatja a tornát, amelyen Roger Federer lesz a következő ellenfele.

Legfrissebb hírek

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
5 perce

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
31 perce

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
1 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
7 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
7 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
8 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
8 órája