Ferrert elődöntőhöz segítette Djokovics legyőzése

2011.11.23. 23:17
null
Djokovics ötödször kapott ki az idén (Fotó: Reuters)
Címkék
David Ferrer az azóta már visszalépett Andy Murray után a világelső Novak Djokovicsot is legyőzte két szettben a férfiteniszezők londoni világbajnokságán. A spanyol játékos 6:3, 6:1-re nyert, és bejutott az elődöntőbe. A mérkőzés mindössze 76 percig tartott.

 

Az első szettben Ferrer 3:3-nál elvette ellenfele adogatását, majd 5:3-nál Djokovics tizenhetedik(!) hálóba vágott labdája után már nem volt visszaút. Az első szett 41 percig tartott.

A második játszmában Djokovics 15:40-nél két bréklabdát mentett, de Ferrer a harmadiknál már a szerencsével sem állt hadilábon. A spanyol számára 5:1 után elérhető közelségbe került a győzelem, ehhez a második bréblabdájára volt szüksége. Djokovicsnak 33 ki nem kényszerített hibával zárt.

Ferrer hat vereség után ötödször nyert Djokovics ellen – a legutóbbi hatból viszont ez csak a második volt –, és immár 58–17 az idei mérlege. A szerb világelső ötödször szenvedett vereséget az évben.

TENISZ, ATP-VB
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Ferrer (spanyol)–Djokovics (szerb) 6:3, 6:1
Berdych (cseh, 7.)–Tipszarevics (szerb, 9.) 2:6, 6:3, 7:6 (8–6)

AZ 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI
Djokovics (szerb, 1.)–Berdych (cseh, 7.) 3:6, 6:3, 7:6 (7–3)
Ferrer (spanyol, 5.)–Murray (brit, 3.) 6:4, 7:5
Legfrissebb hírek

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
9 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
21 perce

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
31 perce

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
8 órája