Tenisz: Nagy Tünde már a jövőbeni elnökségen gondolkodik

2010.11.24. 17:31
Címkék
Nagy Tünde, a Magyar Teniszszövetség elnöke megnevezte azokat a személyeket, akikkel egy esetleges tisztújítás után együtt dolgozna, mint a jövőbeli elnökség tagjaival.

Lehetséges alelnökeiként dr. Pákay Pétert és Ablonczy Balázst (SAP) tudná elképzelni. További tagok lehetnének Nagy elképzelései szerint: gazdasági szakemberek, mint Radó Péter (Novartis), Sütő András (Pronaos Kft.), Kerekes Péter (Dreher), Nagy László (Kunság-Szesz Zrt.) – míg a szakmát Temesvári Andrea, Sávolt Attila, Krocskó József és Köves Gábor képviselné.

A jelenlegi elnökség tagjait még november elején kérte fel az elnök asszony a lemondásra, azzal az indokkal, hogy nem tud velük együtt dolgozni, csakhogy ők ezt eddig nem tették meg. A csütörtöki rendkívüli elnökségi ülésen azonban várhatóan ez a téma lesz a központi kérdés.

A jelenlegi elnökség tagjait még november elején kérte fel az elnök asszony a lemondásra, azzal az indokkal, hogy nem tud velük együtt dolgozni, csakhogy ők ezt eddig nem tették meg. A csütörtöki rendkívüli elnökségi ülésen azonban várhatóan ez a téma lesz a központi kérdés.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
4 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
5 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
5 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
5 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
5 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
5 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
5 órája
Ezek is érdekelhetik