Söderling életben tartotta továbbjutási esélyeit

2010.11.24. 00:11
null
Söderling továbbra is reménykedhet a továbbjutásban (Fotó: Reuters)
Címkék
A győzelmi kényszer alatt játszó Robin Söderling 7:5, 7:5-re nyert David Ferrer ellen a férfi teniszezők év végi londoni világbajnokságán, így életben tartotta továbbjutási esélyeit.

 

Roger Federer az első keddi mérkőzésen megverte Andy Murrayt, ami azt jelentette, hogy Söderlingnek muszáj volt győznie Ferrer ellen továbbjutási reményei életben tartásához. Ezt meg is tette, köszönhetően annak, hogy a játszmák végén jobban koncentrált a spanyolnál.

Az egymás elleni mérlegük a meccs előtt 8:4 volt Söderling javára, aki az első szettben a legjobbkor, 6:5-ös vezetésnél vette el először ellenfele adogatójátékát.

A második felvonás sokkal simábbnak tűnt, hiszen Söderling 5:2-re elhúzott, Ferrer azonban nem akart még kezet nyújtani neki, és 5:5-nél utolérte a svédet.

Hiába, mivel 6:5-nél ismét elbukta a szerváját, így már csak matematikai esélye van a továbbjutásra. Söderling megszerezte első győzelmét, ő sincs azonban könnyű helyzetben, mivel utolsó csoportmérkőzését Federer ellen vívja.

 TENISZ ATP-VB
EGYES
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ 
Söderling (svéd, 4.)–Ferrer (spanyol, 7.) 7:5, 7:5
Federer (svájci, 2.)–Murray (brit, 5.) 6:4, 6:2
AZ 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI
Söderling (svéd, 4.)–Murray (brit, 5.)  2:6, 4:6
Federer (svájci, 2.)–Ferrer (spanyol, 7.)  6:1, 6:4
   
PÁROS 
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ 
Melzer, Petzschner (osztrák, német, 8.)–Dlouhy, Paes (cseh, indiai, 4.) 7:6, 4:6, 10:8
Frystenberg, Matkowski (lengyel, 6.)–B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 1.) 2:6, 7:6, 10:8
AZ 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI
B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 1.)–Melzer, Petzschner (osztrák, német, 8.)  6:3, 7:5
Dlouhy, Paes (cseh, indiai, 4.)–Frystenberg, Matkowski (lengyel, 6.)  3:6, 6:7
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
4 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
4 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
5 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
5 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
5 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
5 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
5 órája
Ezek is érdekelhetik