Wozniacki karnyújtásnyira a világranglista első helyétől

2010.10.02. 08:40
null
Caroline Wozniacki hamarosan élre állhat a világranglistán (Fotó: Action Images)
Címkék
A tokiói WTA-torna döntőjében az első helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki három szettben legyőzte az orosz Jelena Gyementyjevát, és ezzel karnyújtásnyira került attól, hogy pályafutása során először átvegye a vezetést a világranglistán.

Egy sima, egy fordított – így foglalhatjuk össze a kétmillió dollár összdíjazású tokiói WTA-torna fináléjának, az orosz Jelena Gyementyjeva és a dán Caroline Wozniacki összecsapásának első két játszmáját.

Az elsőt a tornán hetedik helyen kiemelt orosz nyerte meg nagyon simán 6:1-re, a másodikban viszont már Wozniacki volt a jobb. A dán 6:2-vel egyenlített, köszönhetően többek között Gyementyjeva 18 ki nem kényszerített hibájának.

A döntő szett elején Wozniacki korán brékelt, így 2:1-re vezetett, ám Gyementyjeva a következő gémben rögtön vissza is vette az elvesztett adogatást, tehát továbbra is nagyon fordulatos mérkőzést vívott a két teniszező.

A meccsen belüli – hölgyeknél nem ritka – nagy formaingadozásokkal végigkísért  találkozót végül Wozniacki nyerte meg, ugyanis Gyementyjeva leragadt három megnyert játéknál.

Az egyesben karrierje 12. WTA-tornagyőzelmét arató (Grand Slam-tornát még nem nyerő) Wozniacki ezzel a sikerrel karnyújtásnyira került attól, hogy átvegye a vezetést a világranglistán az amerikai Serena Williamstől – ehhez az kell, hogy a következő versenyén Pekingben legalább a negyeddöntőig jusson.

WTA-TORNA, TORAY PAN PACIFIC OPEN, TOKIÓ
(2 000 000 dollár, kemény pálya)

EGYES, DÖNTŐ

 Wozniacki (dán, 1.)–Gyementyjeva (orosz, 7.) 1:6, 6:2, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
14 perce

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
18 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
20 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
34 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
45 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
49 perce

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
57 perce

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
1 órája