Tenisz: Balázs Attila legyőzte a tavaly még Top 100-as Jan Hernychet!

Vágólapra másolva!
2010.04.28. 12:59
Címkék
Újabb bravúrt, méghozzá most már kifejezetten nagy bravúrt vitt véghez Balázs Attila Ostravában: a második fordulóban Jan Hernychet búcsúztatta, aki egyrészt hazai pályán játszott, másrészt a verseny harmadik kiemeltje, harmadrészt tavaly novemberben még tagja volt a Top 100-as elitnek (olyannyira, hogy esztendeje még az 59. helyen jegyezték a világranglistán a jelenleg 134. cseh játékost), negyedrészt pedig Hernych olyan sztárok ellen győzött már, mint Novak Djokovics vagy Andy Murray.

Most viszont esélye sem volt! A szerdai játéknap első meccsét játszották Balázsék 11 órától, és végig a magyar fiú uralta a – számára kedvező – salakos pályát. Az első játszmában mind a két lehetőségére kíméletlenül lecsapott, amikor esélye nyílt elvenni ellenfele adogatását, miközben a saját szerváját mindvégig magabiztosan őrizte, aztán a másodikban 2:0-ra is vezetett már, amikor Hernych rákapcsolt, és egyenlített. Ezzel azonban el is lőtte a puskaporát, mert nem tudott több játékot nyerni...

Ez Balázs Attila pályafutásának eddigi legnagyobb skalpja, de mivel a 7. kiemelt fehérorosz Uladzimir Ignatik is kiesett az ágáról, a további menetelés sem tűnik lehetetlennek a csehországi challengeren. Pláne ebben a formában! Eddigi szereplésével mindenesetre már 15 ATP-pontot kasszírozott – pontosan 15-tel többet, mint Mario Ancic, a horvátok kiválósága, a világranglista egykori hetedikje, aki sérülései és betegeskedése után többek közt ezen a viadalon szerette volna visszanyerni formáját.

 

ATP-CHALLENGERTORNA, PROSPERITA OPEN 2010, OSTRAVA

(42 500 euró, salak)

EGYES, FŐTÁBLA, 2. FORDULÓ
Balázs Attila (magyar)–Hernych (cseh, 3. kiemelt) 6:2, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem ért véget a magyarok meccse a US Open selejtezőjében

Tenisz
28 perce

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid, 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
1 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
1 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
1 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik