Ferrer vesztett helyzetből talpra állva nyert

2009.12.04. 23:57
null
Ferrer óriási gödörből mászott ki Stepánek ellen (fotó: Reuters)
Címkék
Óriási küzdelemben a spanyol David Ferrer nyerte meg a teniszezők Davis-kupa-fináléjának második mérkőzését. A 27 éves hazai játékos öt játszmában, döntő szett 8:6-ra verte meg Radek Stepáneket, aki az összecsapás első két játszmáját simán megnyerte.

 

Stepánek nyerő helyzetből volt kénytelen fejet hajtani
Stepánek nyerő helyzetből volt kénytelen fejet hajtani

Rafael Nadal győzelme után David Ferrerre és Radek Stepánekre összpontosult a figyelem a barcelonai Palau Sant Jordi komplexumban, és alighanem az első két szett után még a hazai szurkolók közül is kevesen gondolták azt, hogy a spanyolok 2:0-s előnnyel vághatnak neki a második napnak.

Tudniillik az első két játszma után a Davis-kupában remeklő Stepánek 6:1, 6:2-re vezetett, és uralta a pályát. Hiába a hazai környezet, hiába a salak, Ferrer nem tudott mit kezdeni a cseh pontos játékával, és csak kereste a helyét a pályán.

Ferrer nagyon megszenvedett a saját adogatásaival, Stepánek pedig a bréklehetőségek felét kihasználta, a spanyol pedig már-már kínosan nem tudott hozzászólni a mérkőzéshez – erejéből annyira futotta, hogy kétszer elvette ellenfele adogatójátékát.

A harmadik szettben aztán összeszedte magát a 27 éves, valenciai születésű játékos, és egyre többször megszorongatta az előzőekhez némileg talán többet hibázó ellenfelét, és két brékkel 6:4-re megnyerte a játszmát.

Nadal szurkolása meghozta a sikert
Nadal szurkolása meghozta a sikert

Ferrer érezhetően erőre kapott, a negyedik játszmában ráadásul már fejben is „összeszedte” magát, mind a három bréklehetőségét kihasználta, mg Stepáneknek hiába volt több fogadóelőnye, csak kettőt tudott kihasználni, Ferrer egyenlített.

Következett a döntő játszma, a katalán közönség remek hangulatot teremtett – bár a csehek kemény magja, a futballista, Jan Koller által vezetett csoport sem maradt el a szurkolásban –, és az összecsapás is felnőtt színvonalában az elvártakhoz. Stepánek 4:3-as vezetésnél bréklabdát hibázott úgy, hogy egy már-már megnyert poénnál fél méterről (…) a hálóba ütötte a labdát.

A hiba később végzetesnek bizonyult, mert 6:6 után Stepánek szervájánál Ferrer nyerte meg a gémet, és hatalmas csatában, szinte a salakról felállva megnyerte a kiélezett összecsapást.

Stepánek egyébként hat mérkőzés után szenvedett újra vereséget a DK-ban, korábban Jo-Wilfried Tsonga tudta csak megverni a nyolcaddöntőben, azóta három egyes és három párosmeccset vívott meg sikerrel.
 

TENISZ, DAVIS-KUPA
DÖNTŐ
Nadal (spanyol)–Berdych (cseh) 7:5, 6:0. 6:2
D. Ferrer (spanyol)–Stepánek (cseh) 1:6, 2:6, 6:4, 6:4, 8:6
Az első nap után az állás: 2:0 a spanyolok javára
SZOMBAT
Feliciano López, Fernando Verdasco–Jan Hajek, Lukas Dlouhy
VASÁRNAP
Nadal–Stepánek
D. Ferrer–Berdych

 

Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
22 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
24 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
24 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
30 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
34 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
34 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
35 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
43 perce