Tenisz: Marat Szafin legyőzte Davigyenkót a moszkvai ATP-tornán

Vágólapra másolva!
2009.10.21. 18:56
Címkék
A Moszkvában zajló 1.08 millió dollár összdíjazású kemény pályás ATP-tenisztorna egyeseinek küzdelmében az első fordulóban búcsúzott az első helyen kiemelt orosz Nyikolaj Davigyenko, akit honfitársa, Marat Szafin győzött le háromjátszmás mérkőzésen.

 

Marat szafin ellenfele a 2. fordulóban ismét egy orosz játékos lesz, méghozzá Jevgenyij Koroljov (Fotó: Reuters)
Marat szafin ellenfele a 2. fordulóban ismét egy orosz játékos lesz, méghozzá Jevgenyij Koroljov (Fotó: Reuters)

Davigyenko vasárnap a sanghaji tornán diadalmaskodott, a döntőben a korábbi világelső spanyol Rafael Nadalt győzte le két játszmában. Ezúttal azonban az ATP-világranglista hatodik helyezettje hazai pályán volt kénytelen korán búcsút mondani: a nagy küzdő, Marat Szafin le tudta őt győzni.

Az első játszma a papírformának megfelelően még Davigyenkóé lett, ám utána Szafin egyenlített, majd egy sima szettet hozva végül megnyerte az összecsapást.

A két orosz kiválóságnak ez volt a nyolcadik randevúja egymással a küzdőtéren, Szafinnak ezzel a győzelemmel sikerült kiegyenlítenie. Moszkvában harmadszor mérkőztek meg, Szafin ott 2–1-re vezet.

Úgy látszik, Davigyenkóból a jelek szerint a kelleténél többet is kivett a sanghaji torna, nem sikerült kipihennie magát. Bár az is elképzelhető, hogy a nála egy évvel idősebb, de már az év végi visszavonulás gondolatával foglalkozó, januárban erről nyilatkozó, jobb sorsra érdemes Szafin hazai környezetben még egyszer, utoljára nagy dobásra készül.

Mindig találgatásokra adnak okot Davigyenko furcsa vereségei, az ATP-világranglista 76. helyezettje elleni kiesés az első fordulóban is éppen beleillene ebbe a sorba, ha nem Marat Szafinnak hívnák a legyőzőt, aki ráadásul Moszkvában nyert.

Davigyenko idei mérlege 49 győzelem és 13 vereség, négy ATP-tornát sikerült megnyerni, eközben Szafin 14/19-es mérleget tudott felvonultatni a moszkvai torna előtt.

 ATP 250-ES TORNA, KREMLIN CUP, MOSZKVA (1 080 500 dollár, kemény pálya)

1. FORDULÓ

M. Szafin (orosz)–Davigyenko (orosz, 1.) 4:6, 6:4, 6:2

Koroljov (orosz)–Kunyicin (orosz) 7:6, 6:3
Marcsenko (ukrán)–Isztomin (üzbég) 1:6, 6:4, 4:1-nél Isztomin feladta
2. FORDULÓ
Juzsnij (orosz, 3.)–Starace (olasz) 6:1, 6:1
Sztahovszkij (ukrán)–Santoro (francia) 7:5, 6:1
Cuevas (uruguayi)–Gabasvili (orosz) 3:6, 6:1, 6:1
 

Legfrissebb hírek

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
35 perce

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
44 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
2 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik