Tenisz, Bajnokok Tornája: Czink meggyógyult, Szávay úton

MTI MTIMTI MTI
2009.10.27. 18:16
Címkék
Jövő szerdától Bali szigetén rendezik meg a Bajnokok Tornája elnevezésű, 600 ezer dollár összdíjazású teniszversenyt, amelyen Czink Melinda és Szávay Ágnes révén két magyar is indul.

Czink, aki másfél hete lábsérülés miatt kénytelen volt visszalépni az oszakai viadaltól, az MTI információja szerint jelenleg Los Angelesben edz, és pénteken indul Balira. A világranglistán 39. magyar, aki quebeci tornagyőzelmével harcolta ki az indulás jogát, azt mondta, hogy már teljesen egészséges, és keményen készül az esztendő utolsó versenyére.

A rangsorban 42. Szávay az utolsó pillanatban jutott be a 12 fős elitmezőnybe: a múlt héten egy kört ment a  moszkvai viadalon, s ezzel biztosította a részvételét. A Vasas játékosa már kedden útra kelt a szigetre.

Szávay, aki júliusi budapesti sikere óta meglehetősen gyengécskén szerepelt – moszkvai győzelmét is annak köszönhette, hogy az olasz Flavia Pennetta az első megnyert játszma után sérülés miatt visszalépett –, szépen búcsúzna az évtől, és szeretné bebizonyítani, hogy még „nem felejtett el teniszezni”.

Az idényzáró mini WTA-vb-n – a világranglista alapján – az a 12 teniszező vehet részt, aki az idén minimum 220 ezer dolláros WTA-tornán diadalmaskodott.

A 4.55 millió dollár összdíjazású WTA-világbajnokság, amelyen a világranglista első nyolc helyezettje vesz részt, kedden kezdődött Dohában.

Legfrissebb hírek

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
14 perce

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
34 perce

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
44 perce

A Mercedes nem készült el Antonelli autójával; Lindblad falhoz csapta a Racing Bullst – Azeri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
1 órája

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
1 órája

Triatlon: Szalai Fanni junior-világbajnok lett Pontevedrában

Utánpótlássport
1 órája

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
1 órája

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
2 órája