Gyementyjeva öt év után nyert Venus ellen

Vágólapra másolva!
2009.10.28. 01:27
Címkék
A női teniszezők hagyományos év végi világbajnokságán három mérkőzést játszottak az első napon. A dohai torna nyitó találkozóján Viktorija Azarenka simán nyert Jelena Jankovics ellen. Ezt követően a két Williams testvér lépett pályára egy-egy orosz játékos ellen. Venus nem bírt Jelena Gyementyjevával, Serena viszont két szoros szettben megverte Szvetlana Kuznyecovát.

Gyementyjeva ezt megelőzően 2004-ben nyert legutóbb Venus Williams ellen (Fotó: Reuters)
Gyementyjeva ezt megelőzően 2004-ben nyert legutóbb Venus Williams ellen (Fotó: Reuters)

A torna első mérkőzésén Jelena Jankovics és Viktorija Azarenka csapott össze, és a szerb teniszező saját szavaival élve önmagát verte meg.

„Ha volt is egy vagy két jó ütésem, a harmadik már biztosan nem ment pályára. Árnyéka voltam önmagamnak” – mondta önkritikusan a 33 önhibát elkövető Jankovics Azarenka 6:2, 6:3-as sikere után.

A barna csoport nyitó találkozóján Venus Williams 6:3-ra megnyerte az első játszmát, a második pedig 6:5-nél szerválhatott a győzelemért, ám Jelena Gyementyjeva visszabrékelt, rövidítésben pedig egyenlített. A döntő szettben már egyértelműen jobb volt az orosz, így öt év elteltével ismét megverte az idősebbik Williams testvért – ez volt a 12. összecsapásuk.

Venus következő ellenfele húga, Serena lesz, aki egy másik orosszal, Szvetlana Kuznyecovával játszott a nap harmadik találkozóján.

A 11-szeres Grand Slam-győztes Serenának jobb eredményt kell elérnie Dohában Dinara Szafináénál, hogy visszavegye tőle az első helyet a világranglistán, és ehhez az első lépést meg is tette, ugyanis két szoros szettben legyőzte Kuznyecovát.

Az első rövidítésében hiába fordított 1–3-ról 6–4-re Kuznyecova, Serena egy nyerő ütéssel és egy ásszal egyenlített, majd 8–6-ra megnyerte a tiebreaket. A másodikban 5:5-nél vesztette el az adogatását az orosz játékos egy kettős hibával, ami végzetesnek bizonyult a számára.

 
SONY ERICSSON CHAMPIONSHIPS 2009, DOHA (4 550 000 dollár, kemény pálya) 
FEHÉR CSOPORT, 1. FORDULÓ
Azarenka (fehérorosz)–Jankovics (szerb) 6:2, 6:3
 BARNA CSOPORT, 1. FORDULÓ
Gyementyjeva (orosz)–V. Williams 3:6, 7:6, 6:2
S. Williams (amerikai)–Kuznyecova (orosz) 7:6, 7:5

 

Legfrissebb hírek

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
27 perce

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
53 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
55 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
1 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
1 órája

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: győzelemmel nyitott az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik