Tenisz: Szávay csalódott, de úgy érzi, jó úton halad új edzőjével

2009.09.11. 16:08
Címkék
Sokkal jobb eredményekre számított az elmúlt versenyeken Szávay Ágnes, a Vasas SC világranglista-33. teniszezője, azonban így is úgy érzi, új edzőjének köszönhetően szakmailag jó úton halad.
Szávay úgy érzi, jó úton halad (fotó: Reuters)
Szávay úgy érzi, jó úton halad (fotó: Reuters)

Mindezt a 20 esztendős sportoló mondta el pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

„Az idei tornák egy részén nem volt lehetőségem megfelelő edzésmunkát végezni a mérkőzések között – fogalmazott Szávay. – Sokszor előfordult, hogy felmentem a pályára, majd a meccset követően pihentem, mert nagyon rövid időn belül ismét játszanom kellett."

Az amerikai nemzetközi bajnokságon már az első körben kieső teniszező hozzátette: a torontói torna és a US Open volt mérvadó a teljesítménye szempontjából; az utóbbin, úgy érzi, túlságosan is izgult ahhoz, hogy jó eredményt érjen el.

„Az új edzőm által kialakított program segítségével a következő versenyeken sokkal jobban fog menni a játék, de ha esetleg mégsem így alakul, jövőre már biztosan jobb teljesítményre leszek képes – mondta. – Sokat edzem Bécsben, általában a hétköznapjaim ezzel telnek, aztán a hétvégéken az erőnléti tréningeket már itthon végzem. Azonban elképzelhető, hogy a megfelelő munka érdekében Bécsbe kell költöznöm."

A sajtótájékoztató keretein belül Szávay szponzora, a Toyota Magyarország egy autóval ajándékozta meg a sportolót, aki az esemény zárásaként a Vasas SC korosztályos teniszezőit mozgatta meg a pályán.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB II
7 perce

Közel lehet a búcsú, Christian Eriksen távozott a Wolfsburgtól

Német labdarúgás
17 perce

Los Angelesig Tóth Dávid marad a kajakosok szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
25 perce

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
1 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
1 órája

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
1 órája

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
1 órája

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2 órája