Tenisz: Szávay Ágnes javítani szeretne az adogatásán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.02.12. 01:06
Címkék
A közeljövőben a szerváján szeretne javítani Szávay Ágnes, aki – miután tavaly döntőt játszott – hétfőn már az első fordulóban kiesett a Párizsban zajló női tenisztornán, s elsősorban gyenge adogatásainak „köszönhette” a vereséget.
„Sajnos nagyon rosszul szerváltam, a legbosszantóbb az, hogy az első játszmában két szettlabdám is kettős hiba miatt ment el. Életbe vágó, hogy javítsak az adogatásomon” – mondta az MTI érdeklődésére szerdán a világranglistán jelenleg 30. Szávay, aki az idén egyesben WTA-tornán még nem nyert mérkőzést. A magyar játékos, aki három hete szakított edzőjével, Kuhárszky Zoltánnal, elmondta, hogy egy-két héten belül megoldódik ez a kérdés:„Már vannak jelöltek, de erről nem szeretnék többet elárulni. Csak akkor, ha meglesz a végleges döntés.” Szávay azért nem indult a párizsi tornán párosban, hogy legyen ideje az átállásra a télből a nyárba; hétfőtől ugyanis a dubai viadalon próbál szerencsét. Ezután Mexikóba utazik a legelőkelőbben rangsorolt magyar teniszező (Acapulco, Monterrey), majd két élvonalbeli viadal következik az Egyesült Államokban: Indian Wells és Miami. „Minél többet szeretnék játszani és nyerni, hogy végre visszatérjen az önbizalmam” – fogalmazott.
Legfrissebb hírek

Premier League: Liverpool–Wolverhampton Wanderers

Angol labdarúgás
43 perce

Vonn és társai – legendák, akik visszatértek a csúcsra

Téli sportok
48 perce

Ratajski nagyot fordított Plaisier ellen, elsőként nyolcaddöntős a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
1 órája

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
1 órája

Félollózós találat, bombagól vagy gyönyörű emelés? Szavazzon az NB II legszebb őszi góljára!

Labdarúgó NB II
1 órája

A Parma nyert, a Fiorentina maradt az utolsó helyen a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2 órája

Öttusa: Tamás Eb-címet védett és vb-bronzot nyert a juniorok között

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik