A brit Murray nyerte az Andyk háromszettes mérkőzését

2008.11.10. 16:15
Címkék
Ahogy az előző mérkőzésen a francia Gilles Simon, úgy Andy Murray is életében először vesz részt a Mesterek Kupáján. A sanghaji 1. fordulóban az amerikai Andy Roddick volt az ellenfele, és a fiatal brit nem játszott megilletődötten. Jó szokásához híven megint legyőzte a US Open 2003-as bajnokát.
Murray remekül játszott
Fotó: Action Images (archív)
Murray remekül játszott
Murray remekül játszott
Fotó: Action Images (archív)
Murray remekül játszott

Kettejük mérlege 4–2 volt Murray javára a találkozó előtt, és a 21 éves skót ezúttal is remekül kezdett, hiszen miután Roddick hozta a saját adogatását, Murray is megtette ugyanezt: három ásszal.

Az első játszmában 2:2-t követően aztán az európai teniszező elvette ellenfele adogatását, és a lépéselőnyt meg is tartotta – még úgy is, hogy közben egy-egy alkalommal a két játékos brékelte egymást. Végül azonban Murray 40 perc alatt 6:4-re megnyerte az első szettet.

A második Roddick feltámadását hozta: az amerikai zsinórban öt gémet nyert, míg Murray egyet, így alig félóra alatt végül az amerikai 6:1-gyel zsebre vágta a játszmát.

A harmadik szett megint egyoldalú küzdelmet hozott, igaz, ez alkalommal a brit mutatott be Roddickéhoz hasonló ellenállhatatlan játékot.

Ahogy az amerikai, ő is egymás után vette el riválisa szervajátékait, és végül 5:0-nál engedett ki először: ekkor Roddick hozta a saját adogatását, ám Murray újabb adogatójátékát már nem tudta elvenni, így a brit 6:1-re megnyerte a szettet és ezzel a mérkőzést is.

A 21 éves Murray számára tehát remekül sikerült a bemutatkozás a sanghaji Mesterek Kupáján, és legközelebb a svájci zsenit, Roger Federert ma legyőző – amúgy szintén MK-újonc – francia Gilles Simon ellen lép pályára. A győztes továbbjut a csoportból.

Andy Murray számára a következő, Federer elleni meccs létfontosságú lesz, aki ugyanis elveszti azt a mérkőzést, szinte lehetetlen helyzetbe kerül a továbbjutást illetően.

MESTEREK KUPÁJA

VÖRÖS CSOPORT
Murray (brit)–Roddick (amerikai) 6:4, 1:6, 6:1
Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbít Barcelonában – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 perce

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
8 perce

Női röplabda: olasz vezetőedzővel folytatja a bajnok Vasas Óbuda

Röplabda
10 perce

„A futball világa nem egy kedves hely” – Endrick reméli, születendő gyermeke nem követi a példáját

Minden más foci
54 perce

Az állatvédők kritizálják a volt Formula–1-es pilótát

Egyéb autó-motor
1 órája

Úszás: Kós Hubert nyerte az 50 hátat Fort Lauderdale-ben

Úszás
1 órája

Pályára sem lépett, hét hét után távozott Japánból a korábbi német válogatott védő

Minden más foci
1 órája

Trófeával koronázhatja meg tavaszát a Kassa

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik