Tenisz: Baranyi kijelölte a grúzok ellen készülő csapatot

2006.09.14. 17:19
Címkék
Baranyi Szabolcs, a magyar tenisz Davis Kupa-válogatott kapitánya kijelölte csapatát a szeptember 22. és 24. között esedékes, Grúzia elleni összecsapásra.
A találkozón Bardóczky Kornél, Kiss Sebő, Kisgyörgy Gergely és Balázs György léphet pályára a Római Teniszakadémián - derült ki az esemény felvezetéseként tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.Amennyiben magyar győzelem születik az Euro-afrikai zóna II. csoportjának harmadik fordulójában, akkor jövőre az első osztályban már a világelithez tartozó együttesekkel találkozhat a válogatott.Baranyi elmondta, nagy küzdelmet és hazai sikert vár az összecsapáson:"Jó lenne hosszú meccsre kényszeríteni a grúzok legjobbját, Irakli Labdzét, mert ugyan kitűnő teniszező, ugyanakkor fejben és fizikálisan verhető" - fogalmazott. Bardóczky Kornél azt mondta az MTI-nek, örülne, ha ő kezdene, mert sikere esetén Labadzéra nagyobb nyomás nehezedne. Berényi János a szövetség elnöke azt reméli, hogy minél több néző jön majd ki a Római Teniszakadémiára:"Hét éve nem volt DK-meccs a fővárosban, nagyon fontos lenne, hogy biztassák a fiúkat, hiszen nagy lehetőség előtt állnak" - mondta. A magyar együttes még nem játszott Grúziával a DK-ban.
Legfrissebb hírek

Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Képes Sport
25 perce

Megvan Petkovic utódja az algériai labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
33 perce

Arany, ezüst és bronz: sikeresen szerepelt a magyar válogatott a Nomád Világjátékokon

Egyéb egyéni
39 perce

Mariano Gómez az Újpest ellen is tisztelegne

Labdarúgó NB I
58 perce

Budapest Félmaraton: ismét Karsai Gábor és Vindics-Tóth Lili Anna a magyar bajnok

Atlétika
1 órája

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
1 órája

Női kosárlabda-vb: éjszakai tűzriadó a magyarok hoteljében

Kosárlabda
2 órája

Kezd összeállni a Liverpool? Úgy tűnik, megoldódtak a jobbhátvéd-gondok

Angol labdarúgás
2 órája