Tenisz, Los Angeles: Haas újabb tornagyőzelme

2006.07.31. 09:02
Címkék
Pályafutása tizedik, idei harmadik ATP-tornagyőzelmét aratta a hétvégén a Los Angelesben megrendezett, 500 ezer dollár összdíjazású férfi teniszversenyen a német Tommy Haas (képünkön).

A hagyományos pontszámításon alapuló ATP-világranglistán jelenleg a 17. helyen jegyzett német éljátékos a torna fináléjában nagy csatában, három játszmában verte nyolcadik helyen rangsorolt orosz ellenfelét, Dimitrij Turszunovot. 24 éves ellenfele így továbbra sem nyert még ATP-tornát pályafutsáa során.

A 28 éves Haas, aki négy évvel ezelőtt – 2002. május közepén – volt már világranglista-második is, hosszas sérüléseiből felépülve szerepel kiválóan az idén és Delray Beach, valamint Memphis után már a harmadik 2006-s versenyen nem talált legyőzőre.

Haas idén már 49 mérkőzésnél tart, ebből 36-t megnyert és csak 13-t veszített el.

Turszunov ellen eddig hibátlan a mérlege, korábban kétszer találkoztak, mind a kettőt a német klasszis nyerte. Előbbit még 2004-ben Houstonban, utóbbit az idei, Haas-sikert hozó memphisi torna negyeddöntőjében.

LOS ANGELES, 500 EZER DOLLÁR, KEMÉNY BORÍTÁS

FÉRFI EGYES, DÖNTŐ:
Tommy Haas (német, 6.) Dimitrij Turszunov (orosz, 8.) 4:6, 7:5, 6:3
Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
3 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
3 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
3 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
3 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
3 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
4 órája