Czink papírforma veresége Párizsban

2006.06.01. 13:04
Címkék
Sajnos, a francia salakpályás Grand Slam-tornán nem jutott a legjobb harminckettő közé a magyar játékos. Az orosz Miszkina (a verseny 10. kiemeltje) ellen alig több mint egy órát töltött pályán Czink.

A találkozó előtt sokan úgy voltak vele, hogy talán most megverhető az orosz teniszező. Az első fordulóban az indiai Sania Mirzát búcsúztatta Miszkina, két könnyű és gyors szettben.

Az első szett aztán úgy kezdődött, ahogy senki sem várta. Sok hibával játszott Melinda, így villámgyorsan előnyhöz jutott 2004 bajnoka.

Bár a magyar teniszező elvette nála esélyesebb partnere adogatását is, ez is kevés volt ahhoz, hogy az első szettben maradandót alkothasson.

Czink egyébként csak adogatásainak alig több, mint a feléből tudott pontot szerezni, de ami igazán számottevő, az a második szervákból szerzett pont. Míg Miszkinánál ez 52, addig a magyar lánynál csak 37 százalék.

A második szett is úgy folytatódott, ahol az első abbamaradt. Czink továbbra is bizonytalanul játszott, csak felvillanásai voltak, azonban állandó jó formát nem tudott mutatni.

A statisztikából még egy dolog kiderül: míg az orosz játékos csak kilencszer jutott el Czink adogatáselvételéig, addig a magyar 12 (!) alkalommal nyerhette volna el a klasszis teniszező adogatását. És most jön a különbség: Miszkinának ötször, Czinknek kétszer sikerült mindössze.

Végeredményben alig több, mint egy óra alatt érvényesült a papírforma, sajnos, magyar nélkül folytatódnak a felnőtt mezőny küzdelmei.

ROLAND GARROS, NŐK

Második forduló, eredmény:
Miszkina (orosz, 10.) – Czink Melinda 6-2, 6-4
Legfrissebb hírek

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
26 perce

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni
51 perce

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
1 órája

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
1 órája

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
1 órája

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
1 órája

Vívás: Horváth Lotti megvédte címét, másodszor is világbajnok!

Utánpótlássport
2 órája

Húszévesnek érzi magát a sérüléssel bajlódó Lenzsér Bence

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik