Mandula hatodszorra futhat neki

Vágólapra másolva!
2005.05.22. 22:46
Címkék
Sikerre éhesen, feltöltődve és hárommérkőzéssel a lábában vág neki a főtábla küzdelmeinek a WTA-világranglista 255. helyén álló Mandula Petra, a ma kezdődő Roland Garros egyes mezőnyének egyetlen magyar indulója. Válogatott teniszezőnknek az idén selejteznie kellett a párizsi Grand Slam-tornán, ami nem újdonság a számára - abból a szempontból viszont igen, hogy porckorongsérve miatt hosszú hetekig nem ragadhatott ütőt. Hogy mást ne mondjunk, éppen a francia fővárosban tért vissza a teniszcirkusz porondjára.
Mandula Petrára spanyol ellenfél vár a fôtábla elsô fordulójában
Mandula Petrára spanyol ellenfél vár a fôtábla elsô fordulójában
Mandula Petrára spanyol ellenfél vár a fôtábla elsô fordulójában
Mandula Petrára spanyol ellenfél vár a fôtábla elsô fordulójában
Mandula Petrára spanyol ellenfél vár a fôtábla elsô fordulójában
Mandula Petrára spanyol ellenfél vár a fôtábla elsô fordulójában
"Köszönöm szépen, egész jól érzem magam - válaszolta érdeklődésünkre a 27 esztendős magyar játékos, aki szettveszteség nélkül teljesítette a háromfordulós selejtezőt. - Azt azért nem mondanám, hogy tökéletes állapotban vagyok, hiszen úgy másfél szett után már érzek fájdalmat a derekamban, ugyanakkor bírom a strapát, szerintem nem lesz gond. Jót tett a selejtezőben lejátszott három találkozó, mind az önbizalmamnak, mind a játékomnak. Hiányoztak a tétmérkőzések, a meccs végi idegeskedések már kevésbé, bevallom, a befejezéssel voltak problémáim."

Erőt meríthet tehát a selejtezőben aratott diadalokból, no meg abból, hogy általában jól teljesít a párizsi főtáblán, eddigi öt szereplése alkalmával csak egyszer esett ki az első fordulóban, míg 2003-ban nyolcad-, 2001-ben pedig negyeddöntős volt - utóbbi eredmény óta az összes Grand Slam-tornán ott volt a főtáblán!

"Hallottam, hogy sorozatban ez lesz a tizenhetedik, el is tűnődtem rajta. Az évek során egyre több és több élménnyel lettem gazdagabb, a legkedvesebbek természetesen innen, Párizsból származnak. Sohasem fogom elfelejteni, amikor négy éve az olasz Grande ellen a legjobb nyolc közé jutásért harcoltam: óriási volt a tét, az egyes pályán teniszeztünk, és két, viszonylag sima szettben, nagyszerű játékkal nyertem. Mindent megteszek azért, hogy kedden is jól teniszezzek, bár azt is elfogadnám, hogy bűnrossz játékkal jussak tovább" - így Mandula Petra.
S hogy ki vár kedden? A 23. életévében járó Anabel Medina-Garrígues, aki spanyol lévén eleve kellemetlen ellenfél salakon, jelenleg a 34. a világranglistán, ráadásul szombaton megnyerte a 170 ezer dollár összdíjazású strasbourgi WTA-tornát; ugyanakkor az is sokatmondó lehet, hogy kilencéves profi pályafutása során mindössze harmadszor szerepel a Roland Garros főtábláján, és eddig egyszer sem jutott el a harmadik fordulóig.

A 18 esztendôs Rafael Nadal is jó eséllyel pályázik a Roland Garros bajnoki címére – holott ô elôször szerepel a férfi egyes fôtábláján
A 18 esztendôs Rafael Nadal is jó eséllyel pályázik a Roland Garros bajnoki címére – holott ô elôször szerepel a férfi egyes fôtábláján
A 18 esztendôs Rafael Nadal is jó eséllyel pályázik a Roland Garros bajnoki címére – holott ô elôször szerepel a férfi egyes fôtábláján
"Szívós teniszező, ha jól emlékszem, a fonákját erősebben üti meg, tenyeressel inkább pörget. Többé-kevésbé ideális a játéka a számomra. Egyszer egyébként már játszottam vele, remélem, ő is emlékszik arra a meccsre…" - magyarázta Mandula Petra.
Hogy Medina-Garrígues emlékszik-e vagy sem, egyelőre nem tudni, mindenesetre tény: a sopoti találkozás alkalmával Petra 6:4, 6:0-s csapást mért spanyol ellenfelére. Igaz, ennek csaknem két éve.

Akárhogy is nézzük, a férfiak versenye látványosabb és minden bizonnyal izgalmasabb lesz, mint a hölgyeké, ráadásul a négy nagy torna közül éppen a párizsi kapcsán vetődik fel a kérdés: megcsinálja-e Roger Federer a saját kis Grand Slamjét?
Van neki két wimbledoni bajnoki címe, nyert már Melbourne-ben és Flushing Meadowsban, a francia fővárosban viszont még elődöntőt sem játszott, holott legalább két éve elvitathatatlanul ő a világ legjobbja. Előállhatnánk azzal a tétellel, amely szerint nem minden legendának sikerül meghódítania Párizst, de amíg Pete Sampras, John McEnroe, Boris Becker vagy Stefan Edberg játéka alapvetően sebezhető volt salakon, vagy legalábbis nem oly hatékony, addig Federeré a lassú borításon is tökéletes lehet. Nála inkább az erőállapot dönthet. Hogy a második hét közepére mennyi energiája marad a többiekkel szemben.

"Ôszintén szólva nem olyan vészes a sorsolásom, és különben sincs olyan ellenfél, akivel nem játszanék szívesen. Van elég önbizalmam, úgy érzem, meg tudom csinálni, akár már az idén. A pályafutásom befejezésekor úgyis kiderül, hogy sikerült-e, addig meg minek türelmetlenkedjek" - tört elő a vérbeli profi a svájci világelsőből, aki - nem mellékesen - hamburgi tornagyőzelemmel hangolt karrierje hetedik Roland Garrosára.

Az mindenesetre nem a véletlen műve, hogy a csodálatos eredményei dacára a bukmékerek nem Federert tartják a bajnoki cím első számú várományosának - hanem Rafael Nadalt, annak ellenére, hogy ő először (!) szerepel a Roland Garros főtábláján. Hogy elsőre nyer? A csuda tudja, Mats Wilandernek éppenséggel sikerült 1982-ben, jóllehet őt nem fenyegette annyi veszély, mint mostanában bármelyik bajnokaspiránst.

"Az idők végezetéig képes futni, semmitől sem fél, az élete a tenisz."
"Szerintem ötévente jön egy-egy olyan kiválóság, aki a saját játékával kitűnik a mezőnyből, és ezáltal még feljebb emeli a lécet a sportágban. Ô ilyen."
Így jellemezte Nadalt Marat Szafin, illetve a 35 esztendős Andre Agassi. Valószínűleg az eredményektől függetlenül is kapott volna néhány kedves szót a legnagyobbaktól, hát még úgy, hogy sikert sikerre halmoz az idén, főleg salakon, elvégre Monte-Carlóban és Rómában sem talált legyőzőre. A francia média egyébként máris előretekint, kiemelve, hogy a harmadik fordulóban Nadal és Richard Gasquet főszereplésével összejöhet a tinédzserek háborúja - arról nem is beszélve, hogy az elődöntőben, június 3-án

Szavazás

Roland Garros 2005. Ki nyeri a női egyest?

Federer kerülhet Nadal útjába. Éppen a spanyol titán 19. születésnapján…
A latinokról - különös tekintettel az argentinokra - még nem szóltunk: a tavalyi döntős Guillermo Coria egyértelműen a trófea megszerzését tűzte ki célul, bár a párizsi Grand Slam-viadal "kiszámíthatatlanságát" ismerve előfordulhat, hogy olyasvalaki ér révbe két hét múlva, akinek eddig le sem írtuk a nevét. Tavaly gondolta volna bárki is, hogy Gaston Gaudio lesz a befutó?
"Minden eddiginél kiélezettebb lesz a torna" - ez már Amélie Mauresmo véleménye a női egyesről, egyszersmind talán belekódolta mondandójába, hogy nem feltétlenül saját magát tartja a legesélyesebbnek. Igaz, miért is tartaná, hiszen francia lévén minden évben óriási nyomás nehezedik rá, pláne, hogy sem itt, sem másutt nem tudott még Grand Slam-tornát nyerni, mi több, a négy nagy torna közül éppen a párizsi az, amelyen még sohasem játszott elődöntőt… Mauresmo tornagyőzelmét tízszeres pénzért "kínálják" a bukmékerek, márpedig ezzel csak a negyedik a sorban, megelőzi őt a 2003-as bajnok, az idei salakpályás versenyeken elképesztő formában teniszező Justine Henin-Hardenne (8:5), a sérüléséből épphogy felépülő (?), a nevezését az utolsó pillanatban leadó, kétszeres döntős Kim Clijsters (6:1), no meg Marija Sarapova (7:1), aki egyébként életében nem játszott még döntőt salakpályás viadalon.

A világelsőség megtartásáért is harcoló Lindsay Davenport a saját salakpályás "kultúráját" ismerve egy hónapot pihent a Roland Garrosra, hátha behúzza a még hiányzó Grand Slam-trófeáját a visszavonulása előtt, az oroszok is szép számmal jelentkeznek (ne feledjük, tavaly Anasztaszija Miszkina és Jelena Gyementyijeva játszotta a címmérkőzést), vagyis úgy fest, Mauresmo fent már idézett szavai nagyon is helytállóak.
Még úgy is, hogy bokasérülése miatt nem vállalta a szereplést korunk legjobb női játékosa, Serena Williams. ---- Név: Francia nemzetközi teniszbajnokság
Időtartam: 2005. május 23.-június 5.
Helyszín: Roland Garros, Párizs (16 pálya - a Philippe Chatrier-stadion befogadóképessége: 15 166 fő; a Suzanne Lenglen-stadion befogadóképessége: 10 068 fő; az 1-es pálya befogadóképessége: 3518 fő)
Pályaborítás: vörös salak
Labdák: Dunlop ("Roland Garros")
Férfi egyes: Muskétások Kupája; 128-as főtábla, 104 játékos a világranglista-helyezése alapján, 16 játékos a május 18. és 22. között megrendezett 128-as selejtezőből, 8 játékos szabadkártyával; a mérkőzések három nyert szettig tartanak, az ötödik játszmában nincs rövidítés
Férfi páros: Jacques Brugnon-kupa; 64-es főtábla, 57 páros a világranglista-helyezések alapján, 7 páros szabadkártyával; a mérkőzések két nyert szettig tartanak, a harmadik játszmában nincs rövidítés
Női egyes: Suzanne Lenglen-kupa; 128-as főtábla, 108 játékos a világranglista-helyezése alapján, 12 játékos a május 19. és 22. között megrendezett 96-os selejtezőből, 8 játékos szabadkártyával; a mérkőzések két nyert szettig tartanak, a harmadik játszmában nincs rövidítés
Női páros: Simone Mathieu-kupa; 64-es főtábla, 60 páros a páros világranglista-helyezések alapján, 4 páros szabadkártyával; a mérkőzések két nyert szettig tartanak, a harmadik játszmában nincs rövidítés
Vegyes páros: Marcel Bernard-kupa; 48-as főtábla, 43 páros a világranglista-helyezések alapján, 5 páros szabadkártyával, a 16 kiemelt csak a második fordulótól játszik; a mérkőzések két nyert szettig tartanak, a harmadik játszmában nincs rövidítés

Pénzdíjak
Összdíjazás: 13 549 125 euró (15 562 375 amerikai dollár). Férfi egyes: 4 834 960 euró (győztes: 880 000). Férfi páros: 1 212 180 euró (275 000). Női egyes: 4 509 260 euró (867 000). Női páros: 1 067 050 euró (261 250). Vegyes páros: 289 200 euró (58 000). Azí összdíjazás 2.39, a férfiaké 2.28, a hölgyeké 2.48 százalékkal magasabb, mint 2004-ben volt

ATP Race-pontok: 200 (1. hely), 140 (2. hely), 90 (elődöntő), 50 (negyeddöntő), 30 (nyolcaddöntő), 15 (3. forduló), 6 (2. forduló), 1 (1. forduló)
WTA-világranglistapontok: 520 (1. hely), 364 (2. hely), 234 (elődöntő), 130 (negyeddöntő), 72 (nyolcaddöntő), 44 (3. forduló), 26 (2. forduló), 2 (1. forduló). A bónuszpontok duplán számítanak
Televízió: Eurosport
Internetcím:
http://www.rolandgarros.com/en_FR/index.html (a mérkőzések állása a http://www.rolandgarros.com/en_FR/scores/index.html internetcímen követhető)
Az elmúlt tíz év gyôztesei
ÉvFérfi egyesFérfi párosNôi egyesNôi párosVegyes páros
1995Thomas Muster (osztrák)Jacco Eltingh, Paul Haarhuis (holland)Steffi Graf (német)Gigi Fernandez, Natasa Zvereva (amerikai, fehérorosz)Larisza Szavcsenko-N., Mark Woodforde (lett, ausztrál)
1996Jevgenyij Kafelnyikov (orosz)Jevgenyij Kafelnyikov, Daniel Vácek (orosz, cseh)Steffi GrafLindsay Davenport, Mary-Joe Fernandez (amerikai)Patricia Tarabini, Javier Frana (argentin)
1997Gustavo Kuerten (brazil)Jevgenyij Kafelnyikov, Daniel VácekIva Majoli (horvát)Gigi Fernandez, Natasa ZverevaHiraki Rika, Mahesh Bhupathi (japán, indiai)
1998Carlos Moyá (spanyol)Jacco Eltingh, Paul HaarhuisArantxa Sánchez-Vicário (spanyol)Martina Hingis, Jana Novotná (svájci, cseh)Venus Williams, Justin Gimelstob (amerikai)
1999Andre Agassi (amerikai)Mahesh Bhupathi, Leander Paes (indiai)Steffi GrafSerena Williams, Venus Williams (amerikai)Katarina Srebotnik, Piet Norval (szlovén, dél-afrikai)
2000Gustavo KuertenTodd Woodbridge, Mark Woodforde (ausztrál)Mary Pierce (francia)Martina Hingis, Mary Pierce (svájci, francia)Mariaan de Swardt, David Adams (dél-afrikai)
2001Gustavo KuertenMahesh Bhupathi, Leander PaesJennifer Capriati (amerikai)Virginia Ruano-Pascual, Paola Suárez (spanyol, argentin)Virginia Ruano-Pascual, Tomas Carbonell (spanyol)
2002Albert Costa (spanyol)Paul Haarhuis, Jevgenyij Kafelnyikov (holland, orosz)Serena Williams (amerikai)Virginia Ruano-Pascual, Paola SuárezCara Black, Wayne Black (zimbabwei)
2003Juan-Carlos Ferrero (spanyol)Bob Bryan, Mike Bryan (amerikai)Justine Henin-Hardenne (belga)Kim Clijsters, Szugijama Ai (belga, japán)Lisa Raymond, Mike Bryan (amerikai)
2004Gaston Gaudio (argentin)Xavier Malisse, Olivier Rochus (belga)Anasztaszija Miszkina (orosz)Virginia Ruano-Pascual, Paola SuárezTatiana Golovin, Richard Gasquet (francia)
---- A Roland Garros története immár 114 éve, 1891-ben kezdődött. Igaz, külföldiek csupán 1925-ben léphettek a párizsi salakra (immár Grand Slam-tornán), viszont a legendás René Lacoste személyében ekkor is hazai játékos vehette át a Muskétások Kupáját. Az uraknál 1933-ig kellett arra várni, hogy egy idegen, az ausztrál John H. Crawford diadalmaskodjon, míg a hölgyeknél 1927-ben nyert az első külföldi, Kea Bouman kisasszony Hollandiából. A két világháború alatt (1915 és 1919, illetve 1940 és 1945 között) szüneteltek a versenyek, nem úgy 1972-ben, amikor viszont a profikat zárták ki a nevezésből.

A második világégést követő újrakezdés már 1947-ben gyönyörű magyar sikert hozott, hiszen a mi Asbóth Józsefünk a fináléban 8:6, 7:5, 6:4-re megverte az amerikai Eric Sturgesst, és megnyerte a francia nemzetközi bajnokságot. Egyéniben ez azóta sem sikerült hazánkfiának. (Gulyás István 1966-ban újrajátszott mérkőzésen kapott ki Tony Roche-tól, holott ha nem vállalja a másnapi csatát, megnyerhette volna a Roland Garrost - így fair play díj jutott neki.) Nem úgy párosban! Itt aratta első fényes diadalát 1981-ben a Heinz Günthardt, Taróczy Balázs duó - a döntőben az amerikai Moor, Teltscher kettőst iskolázta le. És persze az egyetlen magyar női egyes elsőségről sem feledkezhetünk meg: 1958-ban Körmöczy Zsuzsa 6:4, 1:6, 6:2-re verte meg a fináléban az angol Bloomert sőt 1959-ben is döntőzött, ám akkor az angol Truman jobbnak bizonyult nála. Ne feledjük persze az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar sikerét: 2001-ben Mandula Petra ott volt a nyolc között! Párosban 1986-ban Temesvári Andrea győzött - Martina Navratilova oldalán. Az urak között a legtöbbször a svéd legenda, Björn Borg nyert - hatszor. Francia, azaz hazai férfi teniszező legutóbb 22 (!) éve diadalmaskodott, a rendezők azóta is vadásszák az utódot. A Roland Garros királynője a hétszeres győztes Chris Evert-Lloyd, ezzel megelőzve az egyaránt hatszoros első francia Suzanne Lenglent (ma az ő nevét viseli a második számú pálya) és a német Steffi Grafot.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
25 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
33 perce

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
33 perce

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
43 perce

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
52 perce

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
1 órája

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
1 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik