Ez sem a Williamsek hete

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2005.04.09. 23:01
Címkék
Serena Williams káprázatos Australian Open-diadala, vagyis január vége óta nem igazán terem babér a Williams család számára, még Amerikában sem, ahol rendre jól szokott szerepelni a két leány. Indian Wellsben egyikük sem indult, Key Biscayne-ben Venus legyőzte húgát, de az elődöntőben már elvérzett, ezen a héten pedig mind a ketten az Amelia Island-i salakon próbálkoztak - és mind a ketten elbúcsúztak a negyeddöntőben.
Venus még jól járt, elvégre a világelső Lindsay Davenporttól nem szégyen kikapni (igaz, sorozatban negyedszer bukott el ellene, ez már sok…), Serena viszont megsérült, és egyelőre nem tudni, mennyi ideig lesz harcképtelen."Éppen egy labdáért igyekeztem, amikor teljesen kifordult a bal bokám. Kezelést kértem, utána megpróbáltam folytatni a játékot, hátha sikerül befejeznem a meccset, de egyszerűen nem bírtam tovább" - sopánkodott a sportág egyik legnagyobb harcosa, Serena. A 7:5-re megnyert első szett után 5:4-re vezetett az olasz Silvia Farina-Elia ellen, ekkor történt a baleset, ehhez képest kis híján kicsikarta a továbbjutást, a rövidítésben 6:3-nál ugyanis három meccslabdája volt egymás után. Farina innen fordított 9:7-re, majd ezt követően Serena bedobta a törülközőt.

A valenciai ATP-tornán három spanyol teniszező is bejutott a legjobb négy közé, az orosz Igor Andrejev azonban megakadályozta, hogy tiszta hazai döntőt rendezzenek vasárnap. A héten többek között Rafael Nadalt legyőző Andrejevre David Ferrer vár a fináléban, aki a múlt héten elődöntős volt a kemény pályás Key Biscayne-i szupertornán.

FÉRFITORNÁK
ATP-TORNA, GRAND PRIX HASSAN II, CASABLANCA (323 250 dollár, salak). Elődöntő: Puerta (argentin, 6. kiemelt)-Volandri (olasz, 2.) 6:3, 7:6; Monaco (argentin)-Zib (cseh) 6:2, 6:4

ATP-TORNA, III OPEN DE TENIS COMUNIDAD VALENCIANA, VALENCIA (340 250 dollár, salak). Negyeddöntő: Ferrer (spanyol, 5.)-A. Martín (spanyol) 6:1, 6:4; A. Costa (spanyol)-Verdasco (spanyol, 6.) 6:7, 7:5, 6:1. Elődöntő: Ferrer-A. Costa 6:3, 6:3; Andrejev (orosz, 7.)-Navarro-Pastor (spanyol) 7:6, 6:2

NÔI TORNÁK
WTA-TORNA, BAUSCH & LOMB CHAMPIONSHIPS, AMELIA ISLAND (585 000 dollár, salak). Negyeddöntő: Farina-Elia (olasz, 12.)-S. Williams (amerikai, 2.) 5:7, 7:6, fa.; Razzano (francia)-Zvonarjova (orosz, 6.) 6:4, 6:4; Petrova (orosz, 7.)-Aszagoe (japán, 15.) 6:0, 0:6, 6:2. Elődöntő: Davenport (amerikai, 1.)-Petrova 6:0, 6:3

ITF-TORNA, DINAN (75 000 dollár, fedett, salak). Páros. Döntő: M. Krajicek, Szávay Ágnes (holland, magyar)-Bejgelcimer, Klösel (ukrán, német) 7:5, 7:5

KEREKES SZÉKES TENISZ
ITF1 SERIES, FLORIDA OPEN, BOCA RATON. Negyeddöntő: Ammerlaan (holland, 1.)-Farkas László (magyar) 6:2, 6:1
Legfrissebb hírek

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
28 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
59 perce

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
2 órája