Mandula: ennél csak jobb jöhet

2004.11.03. 20:12
Címkék
Az NSO ajánlja:

A világranglisták állása
Olimpiai adatlap:
Az NSO ajánlja:

A világranglisták állása
Olimpiai adatlap:
Mandula Petra az US Open óta nem játszott tétmérkőzést és az idén már nem is fog, inkább elkezdi a felkészülést a következő évadra - amely csak jobb lehet, mint az idei. Első számú teniszezőnk remekül kezdte a 2004-es évet, jól szerepelt a Hopman-kupán, utána a harmadik fordulóig jutott az Australian Openen (ott Kapros Anikótól kapott ki, döntő szett 12:10-re), de ahogy ő fogalmazott, "ennyit az eredménylistámról".
Ez persze túlzás, elvégre a világranglistán felkapaszkodott az egyéni csúcsot jelentő 30. helyre, a tavasszal, a charlestoni salakpályás versenyen legyőzte Jelena Dokicsot és Jennifer Capriatit, ugyanakkor tény: ez volt az egyetlen torna, amelyen sorozatban három meccset tudott megnyerni, és csupán négyszer fordult elő, hogy egymás után kettőt. A Roland Garros óta éppenséggel nyeretlen, hat mérkőzés, hat vereség a mérlege, edzője, Köves Gábor ki is jelentette: "Helyesen döntöttünk, hogy az US Open után befejezettnek tekintettük az idényét."

Mandula Petra az US Open óta nem játszott tétmérkôzést – és az idén már nem is fog
Mandula Petra az US Open óta nem játszott tétmérkôzést – és az idén már nem is fog
Mandula Petra az US Open óta nem játszott tétmérkôzést – és az idén már nem is fog
Mandula jelenleg 81. a világranglistán. Nem ott a helye, ezt ő is tudja, amiként azt is: felesleges kétségbe esni, ha adott esetben hosszú hetekig nem jönnek az eredmények. "Sokszor napokig tépelődtem azon, hogy mennyi rossz történik velem, de rájöttem, ez buta hozzáállás. Örülhetek, hogy az vagyok, aki. Jó életem van, olyan, amilyen kevés ember számára adatik meg. Most azon leszek, hogy formába hozzam magam a következő idényre, aztán lesz, ami lesz, mindenesetre nem fogok padlóra kerülni egy-egy kudarc után, nálam ugyanis nem az a szlogen, hogy tenisz, mindenáron" - mondta a rá jellemző őszinteséggel a 26 éves magyar lány.
Sportpályafutása mindig "megérzi", mennyire rendezett a magánélete, márpedig Petra úgy véli, momentán nincsenek problémái. "Elég hosszú kapcsolatot zártam le, most egyedül vagyok. Ami nem baj, így tulajdonképpen könnyebb elgondolkodnom azon, mit is akarok a közel-, illetve a távolabbi jövőben, viszont mindenképpen szükségem van egy társra. Olyanra, aki a pályafutásomból hátralévő években pluszmotivációt ad, és akivel összeköthetem a tenisz utáni életemet - hiszen hamarosan eljön ez az idő." ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
11 perce

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
20 perce

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
28 perce

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
6 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
7 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
7 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
7 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik