Az NSO ajánlja:
A világranglisták állása
Mandulának így is tetszett
Három magyar lány, Mandula Petra, Kapros Anikó és Czink Melinda szerepelt egyesben az idei US Open főtábláján, közülük Mandula világsztárral, a kétszeres bajnok, egykori világelső Venus Williamsszel került össze - és lássuk be, teniszezőink közül ő teljesített a legjobban. Kapros négy, Czink hat gémet fogott az orosz Vera Ducsevina, illetve az olasz Maria Elena Camerin ellen, míg Mandula csak két szoros játszmában maradt alul az amerikai klasszissal szemben.
És szemlátomást jól érezte magát a pályán. Kicsit nagyobb odafigyeléssel 3:0-val is nyithatott volna, végül 1:4-gyel "indított", 6:3-ra el is veszítette az első szettet, hanem a másodikban tényleg nagy ellenállást fejtett ki, 4:5-nél például meccslabdát is hárítva nyerte el Williams adogatójátékát. Sőt Venus 6:5-nél sem tudta "kiszerválni" a mérkőzést, igaz, a rövidítésben már nem hibázott, így kétszettes győzelemmel tudta le keddi találkozóját.

Mandula csak két szoros játszmában maradt alul (fotó: Reuters)
Mandulán érezni, nincs elkeseredve amiatt, hogy a Roland Garros óta egyesben nem tudott mérkőzést nyerni, úgy fest, önbizalma is van végre - márpedig nála ez hatványozottan fontos tényező. Idő kérdése, és el fog mozdulni a világranglistán jelenleg elfoglalt 64. helyről. "Szeretném elérni, hogy ne csupán az ellenfeleim miatt kerüljek a legnagyobb pályákra a Grand Slam-tornákon…" - vallott szándékairól a magyar teniszező.

Venus 6:5-nél sem tudta "kiszerválni" a mérkőzést (fotó: Reuters)
Van esély tehát arra, hogy megszületik az első magyar siker az Openen, győzelmet ugyanis szerdán sem könyvelhettünk el - sovány vigasz, de szettünk már van, mert a Gubacsi Zsófia, Nagy Kyra magyar duó háromjátszmás vereséget szenvedett a női páros első fordulójában.
Tv: az Eurosport 17 órától élőben közvetíti az eseményeket
| A nap mérkőzése | ||
| Venus Williams (amerikai, 11. kiemelt)–Mandula Petra (magyar) 6:3, 7:6 | ||
| 1. adogatások (%-ban) | 57 | 61 |
| Ászok | 5 | 1 |
| Kettős hibák | 6 | 9 |
| Ki nem kényszerített hibák | 33 | 35 |
| Az 1. adogatásból megnyert pontok (%-ban) | 73 | 55 |
| A 2. adogatásból megnyert pontok (%-ban) | 42 | 38 |
| Az 1. adogatások átlagsebessége (km/óra) | 169 | 156 |
| A 2. adogatások átlagsebessége (km/óra) | 140 | 148 |
| Legerősebb adogatás (km/óra) | 193 | 166 |
| Direkt pontok (adogatásból is) | 21 | 9 |
| Sikeres brékpontok | 4/7 | 3/5 |
| Pontok/kísérletek a hálónál | 6/8 | 0/2 |
| Összes pontok | 80 | 67 |
| Mérkőzésidő (perc) | 75 | (30+45) |
Fazekas Róbert hatalmas Európa-bajnoki csúccsal gyôzött diszkosszal. Ennyivel dobtam nagyobbat, mint a többiek – mutathatja (Fotó: afp)
Sehol egy bődületes erejű adogatás, lerövidített labdamenet, hanem vegytiszta tenisz, annak minden szépségét felvonultatva - jellemző, hogy az amerikai közönség már a negyedik szett végén is felállva tapsolt. Az ötödikben Ferrero bírta jobban a strapát, ennek így is kellett történnie - azon pedig csak merengünk, vajon hány olyan, Zibhez hasonlóan kiváló teniszező lehet, akiket sohasem látunk… Például Andreas Seppiről sem hallunk sokat, most meg 0:2-ről, meccslabdát hárítva győzte le Rainer Schüttlert.
A szerdai lapzártánk előtti mérkőzések közül érdemes kiemelni, hogy a 2001-es bajnok Lleyton Hewitt egymás után a 11. győzelmét aratta, miután három szettben elintézte a sorozatban az 56. Grand Slam-tornáján szereplő Wayne Ferreirát (abszolút csúcs, holott a veterán dél-afrikainál sérülékenyebb teniszezőt keveset ismerünk…), és arról se feledkezzünk meg, hogy az athéni olimpián a világelső Roger Federert legyőző, ifjú cseh Tomás Berdych ötszettes diadallal mutatkozott be Flushing Meadowsban. ---- "Elbíztam magam, ennek folyományaként elszállt a játékom, és ha nem térek észhez idejében, most olyan kellemetlenül érezném magam, mint még soha. De nyertem, és ha azt vesszük, semmi más nem számít" - varrta el a szálakat az első fordulóból nagy nehezen továbbjutó Marija Sarapova.
"Életemben először játszhattam itt, már az elején annyira ideges voltam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok, erre kapok tőle egy olyan szervát, amilyent még sohasem láttam" - panaszkodott egy sort a 17 éves Scoville Jenkins, akinek Andy Roddick rögtön a meccs elején ütött egy 244.568 km/órás adogatást. Ez a szerva egyébként a legerősebb, amit az US Openen valaha mértek, és csak 1.5 km/órával maradt el Roddick világcsúcsától.
"Láttam a srácon, hogy kissé feszült, gondoltam, meglepem egy bombával" - mondta az ügy kapcsán a címvédő Roddick.
"Hogy teljesen fitt volnék? Ugyan, messze vagyok még attól. Most arra törekszem, hogy nyerjek néhány meccset, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle" - sugallta Justine Henin-Hardenne, hogy nem igazán bízik a címvédésben.
"Mindig is tudtam, kivételes tehetség vagyok - viszont rá kell döbbennem, hogy nem én vagyok az egyedüli. Rengeteg ügyes srác van, ráadásul hosszú hónapok óta nincs önbizalmam, anélkül meg nehéz megnyerni a fontos mérkőzéseket" - állapította meg az első fordulóban búcsúzó Marat Szafin, az US Open négy évvel ezelőtti bajnoka.
"Ha cirkuszolok, az a baj, ha meg nem, akkor az. Most mondják meg: hogy a csudába viselkedjek a pályán? Vagy legalább azt, hogyan kell győzni…" - tette hozzá az orosz klasszis. ---- AMERIKAI NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, US OPEN, FLUSHING MEADOWS (17 750 000 dollár, kemény pálya)
Férfi egyes
1. forduló: Roddick (amerikai, 2. kiemelt)-Jenkins (amerikai) 6:0, 6:2, 6:2; Hewitt (ausztrál, 4.)-W. Ferreira (dél-afrikai) 6:1, 7:5, 6:4; Ferrero (spanyol, 7.)-Zib (cseh) 4:6, 7:5, 7:6, 6:7, 6:3; Seppi (olasz)-Schüttler (német, 11.) 3:6, 4:6, 7:6, 7:6, 6:1; Grosjean (francia, 12.)-Patience (francia) 7:5, 6:7, 6:2, 6:1; Söderling (svéd)-González (chilei, 14.) 6:4, 7:6, 6:7, 6:1; Spadea (amerikai, 23.)-Horna (perui) 6:7, 6:2, 6:4, 6:4; J. Johansson (svéd, 28.)-Lu Jen-hszün (tajvani) 6:3, 6:1, 6:3; Canas (argentin, 29.)-Vliegen (belga) 6:3, 4:6, 7:5, 6:1; Berdych (cseh)-Björkman (svéd, 32.) 6:3, 2:6, 6:2, 1:6, 6:3; Nadal (spanyol)-Heuberger (svájci) 6:0, 6:3, 4:6, 2:6, 6:3; Koubek (osztrák)-Bogomolov Jr. (amerikai) 6:3, 6:4, 1:6, 2:6, 6:3; Peya (osztrák)-Reynolds (amerikai) 2:6, 6:3, 6:3, 6:7, 6:4; Volandri (olasz)-Hippensteel (amerikai) 6:3, 6:4, 6:2; Mayer (német)-Saretta (brazil) 6:4, 6:2, 6:1; Llodra (francia)-Elseneer (belga) 2:6, 7:6, 7:6, 6:2; Clément (francia)-Arthurs (ausztrál) 6:4, 6:7, 6:3, 6:3; Davigyenko (orosz)-Philippoussis (ausztrál) 1:6, 6:3, 3:6, 7:6, 4:1, fa.; Ketola (finn)-Morrison (amerikai) 6:1, 3:6, 6:3, 7:6; Melzer (osztrák)-Carraz (francia) 7:5, 6:0, 4:6, 6:3; Beck (szlovák)-Ascione (francia) 6:3, 7:6, 6:4; Juzsnij (orosz)-Montanes (spanyol) 6:1, 6:3, 6:2; Gambill (amerikai)-Ram (amerikai) 6:3, 6:2, 3:6, 6:4
Női egyes
1. forduló: V. Williams (amerikai, 11.)-Mandula Petra (magyar) 6:3, 7:6; Davenport (amerikai, 5.)-Kurhajcová (szlovák) 6:4, 6:0; Sarapova (orosz, 7.)-Granville (amerikai) 6:3, 5:7, 7:5; Kuznyecova (orosz, 9.)-Karatancseva (bolgár) 6:2, 6:0; Suárez (argentin, 13.)-Liu Nan-nan (kínai) 6:1, 7:5; Farina-Elia (olasz, 19.)-Spears (amerikai) 3:6, 6:2, 6:4; Frazier (amerikai, 21.)-McCain (amerikai) 6:2, 6:2; Daniilidu (görög, 29.)-Talaja (horvát) 3:6, 6:3, 7:5; Uberoi (amerikai)-Obata (japán) 6:3, 3:6, 7:5; An. Serra-Zanetti (olasz)-Washington (amerikai) 7:5, 7:5; Randriantefy (madagaszkári)-Kirkland (amerikai) 6:4, 6:4; Brandi (Puerto Ricó-i)-Sequera (venezuelai) 6:1, 6:2; Pratt (ausztrál)-Castano (kolumbiai) 3:6, 6:1, 6:3; Ruano-Pascual (spanyol)-Stevenson (amerikai) 6:4, 7:5; Medina-Garrígues (spanyol)-Strycová (cseh) 7:5, 6:3; Parra-Santonja (spanyol)-Weingärtner (német) 6:2, 7:6; Jankovics (szerb-montenegrói)-Llagostera-Vives (spanyol) 6:3, 6:4. 2. forduló: Mauresmo (francia, 2.)-Vakulenko (ukrán) 3:6, 6:2, 6:2; S. Williams (amerikai, 3.)-Lee-Waters (amerikai) 6:4, 6:3; Szugijama (japán, 12.)-Dulko (argentin) 6:2, 6:4; Schnyder (svájci, 15.)-Benesová (cseh) 6:4, 6:1; Hantuchová (szlovák)-Molik (ausztrál, 17.) 6:4, 6:3; Golovin (francia, 30.)-Morigami (japán) 6:4, 6:4; Vento-Kabchi (venezuelai, 31.)-Schruff (német) 6:1, 2:6, 6:2; Kostanic (horvát)-Linyeckaja (orosz) 6:4, 6:3
Férfi páros
1. forduló: Knowles, Nestor (bahamai, kanadai, 3.)-Kuerten, Sa (brazil) 6:4, 6:3; Bhupathi, Mirnij (indiai, fehérorosz, 4.)-García, Prieto (argentin) 4:6, 6:4, 7:6; Llodra, Santoro (francia, 5.)-J. Novák, R. Stepánek (cseh) 5:7, 7:5, 7:6; W. Black, Ullyett (zimbabwei, 6.)-Chela, Gaudio (argentin) 6:2, 6:1; Damm, Suk (cseh, 8.)-Th. Johansson, Lindstedt (svéd) 6:1, 6:4; Knowle, Zimonjics (osztrák, szerb-montenegrói, 9.)-Malisse, O. Rochus (belga) 6:1, 6:4; Benneteau, Mahut (francia)-Erlich, Ram (izraeli, 14.) 6:4, 1:6, 7:6; Beck, Söderling (szlovák, svéd)-Coetzee, Saulnier (dél-afrikai, francia) 6:7, 6:3, 6:4; F. López, Verdasco (spanyol)-Evans, Oudsema (amerikai) 7:5, 6:4; Davigyenko, Fisher (orosz, ausztrál)-Leach, MacPhie (amerikai) 6:4, 7:6; Andrejev, Ferrer (orosz, spanyol)-Labadze, López-Morón (grúz, spanyol) 6:3, 6:2; Hrbaty, Levinsky (szlovák, cseh)-Monaco, Zabaleta (argentin) 7:6, 7:6; Baker, Ram (amerikai)-Mirzadeh, Simmonds (amerikai) 6:2, 6:3
Női páros
1. forduló: Svensson, Tu (svéd, amerikai)-Gubacsi Zsófia, Nagy Kyra (magyar) 4:6, 6:2, 6:1; Petrova, Shaughnessy (orosz, amerikai, 4.)-Bejgelcimer, Pucsek (ukrán, fehérorosz) 6:1, 6:4; Jugics-Szalkics, Voszkobojeva (bosnyák, orosz)-Aszagoe, Fudzsivara (japán) 6:1, 3:6, 6:1; Grande, Pennetta (olasz)-Chladková, Prusová (cseh) 6:1, 7:5; Gagliardi, Grönefeld (svájci, német)-Kurhajcová, Nagyová (szlovák) 7:5, 6:2; McShea, Morariu (ausztrál, amerikai)-Blahotová, G. Navratilová (cseh) 6:2, 7:6; Granville, Senoglu (amerikai, török)-Mueller, Peterson (amerikai) 6:2, 7:5
Vegyes páros
1. forduló: Rubin, Humphries (amerikai)-King, Weiner (amerikai) 6:2, 4:6, 7:6
ATP-CHALLENGERTORNA, FREUDENSTADT (25 000 dollár, salak).
Egyes. Nyolcaddöntő: Luzzi (olasz)-Bardóczky Kornél (magyar) 6:7, 6:1, 6:0. Páros. Negyeddöntő: Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely (magyar, 2.)-Capdeville, Djokovics (chilei, szerb-montenegrói) 3:6, 7:5, 7:6
ITF-FUTURE-TORNA, NAGYVÁRAD (10 000 dollár, salak).
1. forduló: Hultai Gergely (magyar)-Miron (román) 7:6, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








