Csillagpor 01. 31.

2004.01.31. 21:13
Címkék
"Kíméletlen harc volt, vagy talán annál is több. Az előző két döntőnkben Kim mintha megilletődötten teniszezett volna, ezúttal azonban nagyon felszívta magát, amit éreztem is a pályán… Tudtam, hogy nehezebb lesz, mint a párizsi vagy mint a Flushing Meadows-i, de szerencsére mindenre fel voltam készülve. Bár be kell vallanom, volt egy pont, amikor azt hittem, ezt a meccset nem nyerhetem meg. Rendkívül boldog vagyok, hogy végül sikerült" – mondta a női egyes döntőjét követően a világelsőségét megtartó Justine Henin-Hardenne.

"Nincs bennem félsz, egyik ellenfelemtől sem tartok, sőt már magamtól sem. Korábban ugyanis jellemző volt rám, hogy nem bíztam a saját ütéseimben" – tette hozzá Melbourne új királynője.

"Azt leszámítva, hogy bosszant a negyedik Grand Slam-döntő elvesztése, nem tehetek magamnak szemrehányást. Eleve kérdéses volt, hogy a bokasérülésem miatt egyáltalán indulhatok-e az Australian Openen, ehhez képest egészen a fináléig meneteltem. Ott azonban találkoztam valakivel, aki azokat az ütéseimet is megkontrázta, amelyeket mások utol sem érnek…" – vallotta be Kim Clijsters.

"Dehogy terveztük így! Pusztán arról van szó, hogy jól éreztük magunkat, és nem bírtunk ellenállni a kísértésnek: üvöltöttek, mi meg vetkőztünk" – heherészett a Fabrice Santoróval páros bajnoki címet szerző Michael Llodra a döntőt követő magánszámra utalva.
Legfrissebb hírek

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
6 perce

A 20 éves Paul Seixas célja Tadej Pogacar legyőzése

Kerékpár
16 perce

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
32 perce

Hivatalos a nevezési lista, 13 magyar indul a kazahsztáni birkózó-vb-n

Birkózás
32 perce

Bukarestben javítana a Szolnok a FIBA Európa-kupában

Kosárlabda
39 perce

Kihagyja az Eb-t az FTC átlövője – hivatalos

Kézilabda
53 perce

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
56 perce

Bejátszotta magát a Villarreal kapujába Gulácsi Péter, most ismét a BL-ben bizonyíthat

Bajnokok Ligája
1 órája