A pálya széléről 01. 31.

2004.01.31. 21:11
Címkék
NAVRATILOVA ABBAHAGYJA. Martina Navratilova úgy döntött, az idény végén végleg befejezi ragyogó pályafutását. "Egyáltalán nem esett nehezemre meghozni ezt a döntést, egyszerűen elég volt ennyi. Többet nem is akarok erről beszélni, mert úgysem gondolom meg magam" – közölte a 47 esztendős legenda, aki döntőt játszhat vegyes párosban. Az olimpiára egyébként gőzerővel készülő Navratilova azt is elmondta, a jövőben szívesen dolgozna valamelyik televíziós csatorna szakkommentátoraként.MÉG MINDIG AGASSI. "Hogy őszinte legyek, nem volt valami könnyű összehozni, és szerintem soha nem is fogom úgy vélni, hogy könnyen ment…" – jegyezte meg Andre Agassi bámulatos melbourne-i sorozatára utalva. A négyszeres Australian Open-bajnok teniszzseni egymás után 26 mérkőzést nyert meg Melbourne-ben, mígnem az idei elődöntőben Marat Szafin pontot tett a nagy menetelés végére. Agassi szédülete minden idők ötödik leghosszabb sorozatának számít a Grand Slam-tornák történetében az urak mezőnyében, rajta csak Björn Borg (egymás után 41 győzelem Wimbledonban), Pete Sampras (31, Wimbledon), még egyszer Borg (28, Roland Garros), illetve Ivan Lendl (27, US Open) tett túl.
Legfrissebb hírek

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
6 perce

A 20 éves Paul Seixas célja Tadej Pogacar legyőzése

Kerékpár
16 perce

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
32 perce

Hivatalos a nevezési lista, 13 magyar indul a kazahsztáni birkózó-vb-n

Birkózás
32 perce

Bukarestben javítana a Szolnok a FIBA Európa-kupában

Kosárlabda
39 perce

Kihagyja az Eb-t az FTC átlövője – hivatalos

Kézilabda
53 perce

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
56 perce

Bejátszotta magát a Villarreal kapujába Gulácsi Péter, most ismét a BL-ben bizonyíthat

Bajnokok Ligája
1 órája