Ismét a kanadaiak ellen

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2004.01.07. 20:23
Címkék
Bokasérülést szenvedett, és emiatt kénytelen volt feladni a meccsét Alicia Molik ellen Kim Clijsters a perth-i Hopman-kupán. A belga teniszező, aki négy meccslabdát is elpuskázott a második játszmában, később nem tudott kiállni a vegyes páros összecsapásra, így elmaradt a várva várt csata közte és vőlegénye, Lleyton Hewitt között  a párharcot végül a házigazda ausztrálok nyerték meg 30-ra.
"Egy-két napon belül kiderül, indulhat-e a sydneyi WTA-tornán, az azonban már most biztosnak tűnik, hogy a tizenkilencedikén kezdődő Australian Opent nem kell kihagynia" – közölte Paul McNamee tornaigazgató.Clijsters sérülése a magyarokat is érinti: miután a belgák értelemszerűen nem tudnak teljes csapattal pályára lépni az utolsó csoportmérkőzésen, a selejtezőben a mieinkkel szemben elvérző kanadaiak ugranak be a helyükre, így Mandula Petra és Sávolt Attila az észak-amerikaiakkal (Maureen Drake, Frank Dancevic) találkozik csütörtökön. Mint ismert, a selejtezőben 2–1-re győztek Petráék.Említést érdemel még Jonas Björkman hadművelete, a veterán svéd teniszező ugyanis két szettben legyőzte a világelső Andy Roddickot a dohai viadal nyolcaddöntőjében. "Talán ha egy-két nap van az évben, amikor több ászt lehet ütni nála. Ez volt az egyik" – állapította meg a Roddick hat ászára nyolccal válaszoló Björkman. 16. Hopman-kupa, Perth
(1 000 000 dollár, kemény pálya)
(1 000 000 dollár, kemény pálya)

A-csoport: Egyesült Államok–Franciaország 3–0 (Davenport–Mauresmo 6:4, 6:4; J. Blake–Santoro 6:3, 6:4; Davenport, J. Blake–Mauresmo, Santoro 7:5, 6:1). A csoport állása: 1. Egyesült Államok 4 pont, 2. Franciaország 2, 3. Oroszország 0 (1 mérk., 1:2-es meccsarány), 4. Csehország 0 (1, 0:3)
B-csoport: Ausztrália–Belgium 3–0 (Molik–K. Clijsters 3:6, 7:6, 2:3-nál K. Clijsters feladta; Hewitt–Malisse 3:6, 6:1, 6:2; Molik, Hewitt–K. Clijsters, Malisse játék nélkül). A csoport állása: 1. Ausztrália 4 pont, 2. Belgium 2 (3:3-as meccsarány), 3. Szlovákia 2 (2:4), 4. Magyarország 0
A csütörtöki program: Oroszország–Csehország; Magyarország–Kanada; Ausztrália–Szlovákia

ATP-torna, Qatar Open, Doha
(1 000 000 dollár, kemény pálya)

1. forduló: Li Hjung Taik (dél-koreai)–Volcskov (fehérorosz) 1:2, fa. Nyolcaddöntő: Björkman (svéd)–Roddick (amerikai, 1. kiemelt) 6:3, 6:4; Grosjean (francia, 4.)–Ulihrach (cseh) 6:1, 6:4; Henman (brit, 7.)–Chela (argentin) 6:3, 6:4; Calleri (argentin, 8.)–Arazi (marokkói) 4:6, 6:4, 7:5; Szargszjan (örmény)–Juzsnij (orosz) 3:6, 6:3, 6:2; Escudé (francia)–Heuberger (svájci) 6:3, 6:2; Li Hjung Taik–Koubek (osztrák) 6:4, 6:4; Ljubicic (horvát)–Söderling (svéd) 6:2, 6:2

ATP-torna, AAPT Championships,
Adelaide
(380 000 dollár, kemény pálya)

1. forduló: Reid (ausztrál)–W. Ferreira (dél-afrikai, 1.) 6:0, 6:1; Saulnier (francia)–Ginepri (amerikai, 4.) 6:3, 6:4; Rusedski (brit)–Wawrinka (svájci) 6:4, 6:2; Sluiter (holland)–Canas (argentin) 6:4, 6:4. Nyolcaddöntő: Spadea (amerikai,2.)–Arthurs (ausztrál) 6:4, 6:7, 6:3; Th. Johansson (svéd)–Clément (francia, 3.) 6:4, 6:3; Dent (amerikai, 5.)–Beck (szlovák) 7:6, 7:5;
Llodra (francia)–N. Lapentti (ecuadori, 8.) 6:1,6:3

ATP-torna, Tata Open,
Chennai
(380 000 dollár, kemény pálya)

Nyolcaddöntő: Srichaphan (thaiföldi, 2.)–Levy (izraeli) 6:2, 6:2; Robredo (spanyol, 4.)–Carlsen (dán) 6:2, 6:2; Andrejev (orosz)–Ferrer (spanyol, 7.) 6:2, 6:3; Lisnard (francia)–Dupuis (francia, 8.) 7:5, 6:3

WTA-torna, Uncle Tobys Hardcourts,
Gold Coast
(170 000 dollár, kemény pálya)

Nyolcaddöntő: Petrova (orosz, 2.)–Pratt (ausztrál) 6:2, 6:2; Kuznyecova (orosz)–Zvonarjeva (orosz, 3.) 1:6, 6:3, 6:2; Szafina (orosz)–C. Martínez (spanyol, 5.) 6:3, 6:4; Déchy (francia)–Schnyder (svájci, 8.) játék nélkül; Stosur (ausztrál)–Sprem (horvát) 7:5, 6:4

WTA-torna, ASB Classic,
Auckland
(140 000 dollár, kemény pálya)

Nyolcaddöntő: Suárez (argentin, 1.)–Lee-Waters (amerikai) 6:1, 6:3; Bartoli (francia)–C. Black (zimbabwei) 6:1, 6:1; Perry (amerikai)–Garbin (olasz) 6:1, 2:6, 6:3; Brandi (amerikai)–Frazier (amerikai) 2:6, 7:6, 7:6

Puerta doppingolt

PONTE VEDRA. Az ATP kilenc hónapra eltiltotta Mariano Puertát, miután az argentin játékos szervezetében clenbuterol nyomaira bukkantak – Puerta tavaly februárban a Vina del Mar-i ATP-tornán bukott le. Nem ő az első argentin, akit tiltott szerek használatán értek, korábban Juan Ignacio Chela és Guillermo Coria akadt fenn doppingvizsgálaton.
Legfrissebb hírek

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Egyéb egyéni
11 perce

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
49 perce

Pénteki sportműsor: ETO FC Győr–Fehérvár FC az NB I-ben

Minden más foci
50 perce

A Chelsea megint legyőzte Tokmacékat és a Betisszel döntőzik a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
53 perce

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
54 perce

Négy magyar elődöntős a férfiaknál az öttusa-vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
1 órája

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik