Tényleg ászt ütöttem a végén?

Olyasvalaki, aki miatt érdemes kimenni a pályára vagy leülni a tévé elé. A pályafutása első Grand Slam-győzelmét követő interjúban (amelyből most részleteket közlünk, a komplett változat elérhető a www.usopen.org-on, az US Open honlapján) meg sem várta, hogy kérdezzék, fogta magát, és belekezdett.
– Könyörgöm, csak azt ne, hogy milyen érzés a jövő amerikai teniszezőjének lenni!
– Oké. Akkor milyen érzés az amerikai tenisz elnökének lenni?
– Az jó. Nagyon jó.
– Ennél szebben nem is nyerhette volna meg első Grand Slam-tornáját.
– Szó, mi szó, nem volt gond a forgatókönyvvel. Sampras csodálatos módon búcsúzott, aztán Chang is elköszönt, végül jöttem én. De még most sem hiszem el, hogy sikerült… A kissrácként megtekintett Grand Slam-döntők, illetve a győztesek földöntúli boldogsága is óriási élmény volt. No de ez a mostani…
– Az egész verseny során hihetetlenül összpontosított.
– Talán nem is ez a legjobb kifejezés. Inkább úgy mondanám, mindig nyugodt tudtam maradni. Amint a pályára léptem, megnyugodtam, ezért az összpontosítással sem volt gondom. Egyebet nem csináltam, ne képzeljék, hogy az öltözőben valami szokatlant műveltem a meccsek előtt. Ott is ugyanúgy éltem az életem, mint máskor.
– Láttuk, amint a győzelme után azt mondogatja: "Ezt nem hiszem el.” Most már elhiheti. Meg sok minden mást is. De legalábbis el kellene hinnie, nem?
– Azon vagyok. A nevem és az US Open-bajnok neve egy és ugyanaz – ez több mint amiről álmodni mertem.
– Tavaly Pete Samprastől simán kikapott. Mennyiben változott meg azóta?
– Hosszú utat tettem meg egy év alatt, a játék összes elemében rengeteget fejlődtem. Különben is, arra a meccsre nem is emlékszem, mert már akkor véget ért, amikor még el sem kezdődött…
– A tribünön mit mondott a szüleinek?
– Hogy megnyertem az US Opent. Nyertem.
– És az édesanyja?

– Ô meg azt, hogy megnyerted az US Opent. Nyertél.
– Mégiscsak élete első Grand Slam-döntője volt. Ezt hogyan kezelte?
– Erre csak ezt tudom felelni: az ember mindig az ismeretlentől fél a legjobban. Nem tudhattam, mi történik, és azt sem, hogy a következő pillanatban mi fog. Gyakorlatilag semmit sem éreztem a meccs során, és ez így volt jól.
– Tud ennél jobban teniszezni?
– Sportoló vagyok, ezért nem mondhatom, hogy ennél jobban nem tudok teniszezni. A döntőben nagyszerűen ment a játék, de nem hiszem, hogy még egyszer ugyanígy végig tudnám csinálni.
– Az utolsó gémben két ászt ütött. Gondolom, az utolsó pontnál is ez volt a célja.
– Miért, mi történt?
– Ászt ütött.
– Tényleg? Ászt ütöttem a végén?
– Igen. Be a közepére.
– Máshol jártak a gondolataim. Tökmindegy, egy nyomorult neccessel is beértem volna.
– Gyerekkorában volt, hogy falazott? Esetleg eljátszott néhány Grand Slam-döntőt vagy amolyan Borg-féle térdre rogyós győzelmi pillanatot?
– Volt valami hasonló. Amikor Texasban éltünk, a garázsban órákon át püföltem a labdát, és a mamám mindig megkérdezte, mi a csudát csinálok. Általában ezt válaszoltam: Lendl, Becker és Edberg nem nagy ügy, de Samprast és Agassit csak nagyon nehezen győztem le.
– Edzője, Brad Gilbert mennyiben járult hozzá a mostani diadalához?
– Jelentős mértékben. Nagyszerű vele dolgozni. Fogalmam sincs, mi a titka, de mindig pontosan tudja, mikor, mit és hogyan kell mondania nekem.Vele egyszerűbb az életem.
– Visszatérve a nyugodtságára: amiket elmondott, az a nagy bajnokok jellemzője. Ön is többszörös Grand Slam-győztes lesz?
– Talán. De ahhoz sokszor, nagyon sokszor kell így viselkednem. Szerintem jó néhány fiatal teniszező van, aki jobb nálam, így most csak egyvalamit tehetek: örülök az elsőnek.
– Csodálatos karrier kezdődött el.
– Sohasem jelenthetem ki, hogy én vagyok a legjobb. De tehetek az ügy érdekében. Dolgozom tovább, megpróbálom minél magasabb szintre fejleszteni a játékomat, vagyis kihozni magamból a maximumot. Azt meg úgyis meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő.