Aki egyszer itt nyerni tud…
Hogy melyik Grand Slam-tornát a legnehezebb megnyerni, arról megoszlanak a vélemények, ami viszont biztos: az US Openen lehetetlen csak úgy véletlenül gyôzni. Aki ugyanis itt nyert, általában a világelsôségig vitte. A számítógépes világranglista-számítás 1973. augusztus 23-iki bevezetése óta John Newcombe, Jimmy Connors, Manuel Orantes, Guillermo Vilas, John McEnroe, Ivan Lendl, Mats Wilander, Boris Becker, Pete Sampras, Stefan Edberg, Andre Agassi, Patrick Rafter, Marat Szafin és Lleyton Hewitt tudott nyerni (most már persze Andy Roddick is), márpedig közülük csak Orantes és Vilas nem ért fel a rangsor csúcsára. Mellékesen az Open Era kezdete (1968) és a már említett dátum közötti idôszakban olyan klasszisok diadalmaskodtak, mint Arthur Ashe, Rod Laver, Ken Rosewall, Stan Smith és Ilie Nastase.
Ami pedig az amerikai hegemóniát illeti, Sampras elsô, 1990-es diadala óta csupán Edberg, Rafter, Szafin és Hewitt tudott gyôzni „idegenként”. Az viszont csak Edbergnek és Roddicknak sikerült, hogy mind juniorként, mind felnôttként bajnoki címet szerezzen az Openen – A-Rod három éve hódított a „kicsiknél”.
Erődemonstráció a javából
Két hosszú hét, megnehezítve néhány esőnappal, no meg az ezzel járó programcsúszással és idegölő várakozással, de Andy Roddickot semmivel sem lehetett kihozni a sodrából.
Juan Carlos Ferrero (képünkön) henger alá került – mákszemnyi esélye sem volt a szédületesen adogató Andy Roddick ellen
Juan Carlos Ferrero (képünkön) henger alá került – mákszemnyi esélye sem volt a szédületesen adogató Andy Roddick ellen
Bajban persze volt.
Az elődöntőben meccslabdához jutott ellene az argentin David Nalbandian a harmadik szett rövidítésében – ám ekkor lendült a hatalmas jobb kéz, irtózatos sebességgel jó helyre ütötte be a labdát, onnan meg már nem volt pardon (6:7, 3:6 után 7:6, 6:1, 6:3).
Az élete első Grand Slam-tornáját stílszerűen a hazájában megnyerő, diadaláért kereken egymillió dollárt kasszírozó Andy Roddick 61 ászt tartogatott a végére. Ebből 38-at a 0–2-ről megnyert elődöntőben gyártott le, a maradékot meg a vasárnapi fináléban, élete első GS-címmeccsén, az újdonsült világelső Juan Carlos Ferrero kárára.
Amit adogatás címét előadott, azt nehéz szavakba önteni.
Ha bejött az első, voltaképpen máris eldőlt a labdamenet, hiába ugrándozott négy-öt méterrel az alapvonal mögött a spanyol, ha meg nem jött be, a másodikat ütötte meg olyan sebességgel (ráadásul kiflit "rakva” bele), hogy a lehető legnehezebb helyzetbe hozza a többször is az ütőkeretet "használó” ellenfelét. Ferrero egyszer sem tudta elvenni az adogatójátékát, bréklabdához is csupán három alkalommal jutott, igaz, először mindjárt a harmadik gémben.
Ha azt megcsípi…
…akkor is ugyanez lett volna a forgatókönyv. Roddick az első perctől kezdve az utolsóig óriásit alakított, miközben Ferrero egyszerűen nem találta azt az agresszív játékát, amellyel Andre Agassit verte meg a legjobb négy között.
Erődemonstráció zajlott a pályán. De a legdurvább fajtából, elvégre akadt olyan periódus a mérkőzésen, amikor Amerika legújabb hőse egymás után 23 pontot nyert meg a saját szervája mögül.
És amíg Roddick az idő előrehaladtával egyre keményebb lett (még futtából is bevállalta a fonákegyenest, naná, hogy pontot ért), addig Ferrero fokozatosan leeresztett, az első kettős hibáját például 3:6, 6:7, 3:4-nél ütötte, bréklabdánál – és itt végképp eldőlt az amúgy is egyoldalú összecsapás. A 21 esztendős, csupaizom amerikai rezzenéstelen arccal odaállt az alapvonal mögé, és magától értetődő módon semmire hozta az adogatójátékát, a négy pontból hármat ásszal szerezve.
"Egyáltalán nem számítottam arra, hogy döntőbe jutok vagy hogy már most világelső leszek. Todd Martin, Lleyton Hewitt és Andre Agassi személyében kiváló teniszezőket vertem meg, azt azonban rettentően sajnálom, hogy éppen a döntőben játszottam a legrosszabbul. Nem az én napom volt. Andy adogatásai nekem túl erősek voltam, és különben is fantasztikusan teniszezett” – ismerte el a félmillió dollárral "megvigasztalt” spanyol.
Az újdonsült US Open-bajnok látványos előretörése szembetűnő – már a második a világranglistán –, hiszen május vége óta, amióta a korábban Agassit trenírozó és vele is csodálatos eredményeket elérő Brad Gilbert a szárnyai alá vette, mindössze két mérkőzést veszített el, egyet Wimbledonban, a későbbi győztes Roger Federer ellen, egyet meg Washingtonban, Tim Henmannal szemben. E két vereség mellett viszont 37 (!) győzelem gyülemlett össze, az utóbbi 19 ráadásul egymás után. Gilbert irányítása alatt ez ideig hét tornán szerepelt, és ötöt megnyert.
Egyébként arról sem árt megemlékezni, hogy az elmúlt nyolc nagy versenyen nyolc különböző teniszező diadalmaskodott (csúcsbeállítás!); hogy az idén három úriember is az első GS bajnoki címét ünnepelhette; illetve hogy 1999 óta senki sem tud egy naptári éven belül legalább két majort megnyerni. Úgy tűnik tehát, minden eddiginél kiélezettebb a férfimezőny, a bárki megverhet bárkit tétel már valóban érvényt nyer, az pedig a napnál is világosabb, hogy Sampras és Agassi után is lesz élet a férfiteniszben. Az új hullám öt élharcosa, Marat Szafin, Lleyton Hewitt, Roger Federer, Juan Carlos Ferrero és Andy Roddick minden bizonnyal hosszú éveken át próbálja majd fölülmúlni egymást.
Immár mind az öten nyertek legalább egy Grand Slam-versenyt.
Amerikai nemzetközi bajnokság, US Open, Flushing Meadows (17 074 000 dollár, kemény pálya)
Férfi egyes
Döntő: Roddick (amerikai, 4. kiemelt)–Ferrero (spanyol, 3.) 6:3, 7:6, 6:3
Vegyes páros
Döntő: Srebotnik, B. Bryan (szlovén, amerikai, 8.)–Krasznoruckaja, Nestor (orosz, kanadai, 5.) 5:7, 7:5, 7:6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik