Wimbledon: A fű mellől

2003.07.04. 23:22
Címkék
KISEBB ÜTÔT AKARNAK. Néhány legendás játékos számára egyre unalmasabbá válik a tenisz, ezért nyílt levélben követelik az ütők felületének csökkentését. Az aláírók között szereplő Martina Navratilova, John McEnroe és Boris Becker a módosítással a technikailag képzettebb játékosok reneszánszát, a látványosabb tenisz visszatértét kívánja elérni. "Nincs tíz olyan név, aki szerva-röpte játékot alkalmaz, a mérkőzések inkább egyhangú alapvonaljátékban dőlnek el” – írják az egykori klasszisok, akik 31.75-ről 22.86 centiméterre kisebbítenék az ütőfej hosszát. Navratilováék szerint az újítás révén ismét a technika és a labdaérzék dominálna a nyers erő helyett.HENMAN NEM ADJA FEL. Tim Henman továbbra is bízik abban, hogy Fred Perry 1936-os diadala óta ő lehet az első brit, aki megnyeri a férfi egyest Wimbledonban. "Évről évre kevesebb az esélyem, de mivel négy-öt idényt még biztosan vállalok, úgy érzem, lesz lehetőségem” – mondta a 28 esztendős, négyszeres elődöntős angol fiatalember, aki ezúttal a legjobb nyolc között búcsúzott. Nyilvánvaló, hogy csak itt van esélye a Grand Slam-győzelemre, elvégre a másik három nagy versenyen egyszer sem jutott túl a nyolcaddöntőn.
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Kanada–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
3 perce

Szurkolói pillanatok

Foci vb 2026
9 perce

Vb 2026, nyolcaddöntő: Kanada–Marokkó

Foci vb 2026
13 perce

Vízilabda: az olaszok legyőzésével 7. az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
19 perce

Koné is a helyszínen

Foci vb 2026
25 perce

Nadir Benbuali szerint súlyos sérülést szenvedett a vb-n

Foci vb 2026
29 perce

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ihletett napot fogott ki az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
51 perce

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
53 perce
Ezek is érdekelhetik