Csillagpor 06.25.

2003.06.24. 22:14
Címkék
"Sejtettem, hogy nehéz lesz, éppen ezért iparkodtam minél jobban összpontosítani, ami eleinte sikerült is – aztán elveszítettem a fonalat. Vezetnem kellett volna a második szettben, ehelyett Karlovic gyorsan felpörgött, kihasználta azokat a lehetőségeit, amelyekhez én segítettem hozzá, szóval minden dicséretet megérdemel. Aludni nyilván fogok a következő napokban, viszont időbe telik, mire feldolgozom a történteket, hiszen rendkívüli csapásként ért ez a vereség. Szeretnék tanulni belőle, azt hiszem, van is mit” – foglalta össze a hétfői eseményeket a címvédő létére rögtön az első fordulóban búcsúzó Lleyton Hewitt. "A második szettben éreztem, hogy meg lehet verni, attól kezdve jobban is teniszeztem. De hogy végül nyertem, azt még most sem tudom felfogni” – fogta rövidre a hórihorgas Ivo Karlovic. "Engem nem rázott meg különösebben, teniszezőként ugyanis pontosan tudom, becsúszhat egy-egy ilyen látványos vereség. Lleytont ismerve biztos vagyok abban, hogy hamar túlteszi magát a történteken” – jelentette ki Hewitt menyasszonya, Kim Clijsters. "Szerintem ez minden idők legnagyobb wimbledoni szenzációja – véli Greg Rusedski, aki nem feledkezett meg arról sem, micsoda mérkőzés vár rá a második fordulóban. – Roddick elképesztő formában van, de hadd jegyezzem meg, tavaly simán megvertem itt. Igaz, két hete Queen'sben ő nyert.” "Nincs igazság. A negyeddöntőben kellett volna találkoznunk, erre már a második körben összekerülünk” – szólt Andy Roddick zúgolódása. "Háló nélkül talán élvezetesebb lett volna. Bár a fene tudja…” – érzékeltette Lindsay Davenport, milyen színvonalú meccset játszott az ausztrál Samantha Stosurral.
Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
28 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
35 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
47 perce

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
1 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik