Síugrás: előbb elhalasztották, majd törölték a klingenthali versenyt

Vágólapra másolva!
2012.02.16. 11:57
Címkék
Nem sikerült megrendezni a síugrók világkupa-sorozatának klingenthali versenyét az erős szél miatt. A szervezők végül többszöri halasztás után törölték a viadalt.
A versenyt eredetileg szerdán kora este rendezték volna, ám a viharos erősségű szél miatt ekkor a szervezők meg sem próbálkoztak annak lebonyolításával, hanem csütörtök délelőtt 10 órára halasztották a kezdést.

A szélviszonyok valamelyest ekkorra normalizálódtak is, de csak valamelyest, továbbra is kavargott és hirtelen irányt változtatott a szél, ami nem volt biztonságos a versenyzők számára. Húszan még így is le tudtak jönni, de már ez is több mint egy órát tartott. Ekkor megint nagyon felerősödött a szél, s végül a zsűri – több mint fél órás várakozás után – a verseny törlése mellett döntött.

Ezen a viadalon tért volna vissza a tavaly december végén, Oberstorfban súlyos csigolyatörést szenvedő norvég Tom Hilde, aki megnyerte a keddi selejtezőt.

Legfrissebb hírek

„Bennünk élő történelem” – bemutatták a női kézilabda-válogatott új mezét

Kézilabda
1 perce

ATP-vb: De Minaur két szettben verte Fritzet

Tenisz
8 perce

Világbajnok és Európa-bajnok magyar kézilabdázókat köszöntöttek

Kézilabda
19 perce

Vb-selejtező: az MSÚSZ megtartotta a tudósítók ebédjét Jerevánban

Foci vb 2026
19 perce

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
56 perce

Guricsné kalandja az egymárkás éremmel

Népsport
1 órája

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
1 órája

Olvasóink megint kihagyták Bollát – így küldenék pályára a mieinket Jerevánban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik