Rövid pályás gyorskorcsolya: az Eb-győztes visszavonult

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.28. 16:09
Címkék
Befejezte pályafutását Huszár Erika Európa-bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó, aki egy kanadai klub edzőjeként dolgozik a továbbiakban.
A 2009-es torinói Eb-n a váltóval aranyérmes, egyéniben olimpiai 4. (2006, 1500 m) és 6. (2010, 1500 m), a stafétával olimpiai 5. (2010) sportolót a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség (MOKSZ) központjában, a Gyakorló Jégcsarnokban búcsúztatták el csütörtökön. Huszár az ünnepélyes eseményen, könnyeivel küszködve mondott köszönetet elsősorban családjának, valamint válogatott csapattársainak, edzőinek és az MOKSZ vezetőségének. „Tavaly lettem vezetőedző egy kanadai klubnál, arra gondoltam, hogy belekóstolok ebbe, aztán hazajövök, újra edzésbe állok, és folytatom a pályafutásomat – nyilatkozta a búcsúztató után a 28 éves korcsolyázó az MTI-nek. – Amikor azonban elkezdtem a tréningeket, már nem éreztem ugyanazt, mint korábban. Rájöttem, hogy engem már az olimpiai szereplés, a versenyzés nem motivál, inkább a családalapítás a célom, s a jövőmet is ennek megfelelően tervezem.” Huszár hozzátette, Kanadában több mint kétszáz gyerekkel foglalkozik az egyesületnél, most végzi a szakedzői tanfolyamot, így a következő néhány évben biztosan a tengerentúlon marad. „Nagyon jól esett, hogy a szövetség vezetői és az itteni szakemberek is jelezték, visszavárnak – fogalmazott a négyszeres Eb-bronzérmes korcsolyázó. – Egyáltalán nem zárom ki, hogy később visszatérek, és itthon tanítom majd a gyerekeket.” Huszár azt mondta, a rövid pályás gyorskorcsolya folyamatosan fejlődik, de Magyarország az európai riválisokhoz képest is le van maradva, ugyanakkor kiemelte, a válogatottnak jót tesz, hogy kínai edző is csatlakozott a szakmai stábhoz. „Más az edzésprogram, a csapat rengeteget tréningezik, nagyon szeretnének jó eredményeket elérni, de ehhez ebben a sportágban szerencse is kell – jelentette ki. – Szurkolok a lányoknak és a fiúknak, ha Kanadában versenyeznek majd, biztos, hogy ott leszek a pálya szélén. Tavaly, amikor már kint voltam, és a csapat eljött a világkupára, kimentem a csarnokba drukkolni. Egészen hihetetlen érzés volt kívülről nézni a magyar váltót.” Huszár a hazai utánpótlás-neveléssel kapcsolatban úgy fogalmazott, sok tehetséges korcsolyázó van, igaz, a 13-15 évesek közül kevesen akarják ezt a sportágat űzni. „Az edzőink nagyon jók, remek munka folyik itthon, ha a fiatal versenyzők kitartanak, akkor a jövőben szép sikereket érhetnek el” – tette hozzá. Huszár a saját eredményei közül a 2010-es vancouveri téli olimpián egyéniben és váltóban elért pontszerzésekre a legbüszkébb: „Úgy alakult a pályafutásom, hogy amikor jónak éreztem a formámat, mindig történt valami, egy kizárás vagy egy esés. Azt gondolom, a Vancouverben elért sikerekkel szépen zárult a karrierem.”
Legfrissebb hírek

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
10 perce

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban a tizedikek

Egyéb egyéni
33 perce

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
39 perce

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
54 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
1 órája

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
1 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik