Ifjúsági alpesi vb: Kékesi Márton sporttörténelmet írt műlesiklásban

2012.03.12. 11:35
Címkék
A magyar alpesi sízés eddigi legnagyobb sikerét érte el Kékesi Márton, aki múlt pénteken a junior I-es korosztály műlesikló versenyében aranyérmet nyert az olaszországi Roccarasóban rendezett ifjúsági világbajnokságon.

Kaszó Klára, a hazai szövetség ügyvezető elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a 16 éves sportoló eredménye azért is különösen kiemelkedő, mert a versenyen 42 nemzet 143 indulója közül mindössze 62-en értek célba, ráadásul Kékesi összetettben is jól teljesített, a 38. lett.

„Azt gondolom, hogy a magyar szövetség részéről igyekeztük a lehető legtöbb versenyzési lehetőséget biztosítani Kékesinek, a vb-n a nemzetközi viadalokon megszerzett eddigi tapasztalatából is profitált – fogalmazott Kaszó. – Talán előnyt jelentett számára az is, hogy a junior I-es kategória indulói közül ő az idősebbekhez tartozik, de magyar szempontból mindenképpen az eddigi legnagyobb sikert érte el, vb-aranyérmet eddig még nem nyertünk."

A hazai alpesi síelés az idei szezonban jelentős fejlődést mutatott: a tavaly januárban honosított, csíkszeredai születésű Miklós Edit a január végén, St. Moritzban rendezett kombinációs Világkupa-futamon megszerezte a magyar alpesi síelés történetének első Vk-pontját, az elmúlt héten pedig Kékesi a vb-arany mellé szuper-óriásműlesiklásban ezüstérmet nyert.

„A síszövetség a lehetőségeihez képest minden támogatást igyekszik megadni a versenyzőknek, különösen azoknak, akik ilyen nagyszerű eredményeket érnek el" – mondta Kaszó. "Természetesen a következő két év nagy kérdése az, hogy a 2014-es szocsi olimpiára mennyi kvóta megszerzésére lesz lehetőségünk, s hogy a magyar sízők közül kiknek sikerül majd indulási jogot szerezniük az ötkarikás játékokra."

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
12 perce

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
34 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
36 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
54 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
55 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
59 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
1 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik